Az ásványtant eredetileg az Orvosi Karon oktatták, s az 1850/51-es tanévben került át - közoktatásügyi miniszteri leirattal - a Bölcsészettudományi Karhoz. 1895-ig a tanszéken tanították az ásvány- és kőzettanon kívül a geológiát is. 1945 után a nagy átszervezések idején, 1949-ben állították fel a Természettudományi Kart, s természetesen erre a karra került az Ásványtani Tanszék is, mely 1957-ben az Ásvány- és Kőzettani Intézet kettéválasztásával vált teljesen önállóvá. A tanszék ezután 1962-ig az Ásvány-Kőzettani Intézet része volt. 1980-tól Földtudományi Szakbizottság, 1982-től Földtani Szakterület, 1983-tól Geológiai Tanszékcsoport, 1990 után a Földrajz- és Földtudományi Intézet Geológiai és Környezetfizikai Központjának tagja.
Tanszékvezetők:
Szádeczky-Kardoss Elemér 1951-1957
Sztrókay Kálmán Imre 1957-1973
Kiss János 1973-1985
Bognár László 1985-1986
Buda György 1986-2008
Takács Etel szakmai életét a magyar nyelv tanításának, a támogatásra érdemes, hátrányos helyzetű, tehetséges diákok nevelésének, valamint a neveléstudomány és a tantárgy pedagógia közötti együttműködés megteremtésének szentelte. A végakarata szerint létrehozott – s róla elnevezett – alapítvány is e célokat szolgálta. A Takács Etel Pedagógiai Alapítványt 1994. február 11-én vette nyilvántartásba a Fővárosi Bíróság. Az Alapítvány célja a tehetséges és szorgalmas tanárjelöltek tanulmányainak segítése, évente egy, a közoktatásban elhelyezkedő kezdő magyar, illetve pedagógiai szakos tanár életkezdési támogatásban részesítése; gyakorló (magyar és pedagógiai szakos) tanárok továbbképzésének segítése; hozzájárulás hátrányos helyzetű kisiskolák könyvtári állományának gyarapításához; egyedi támogatás pedagógiai örökség védelme ügyében.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Romanisztikai Intézetének tanszékvezetője, irodalomtörténész. Kutatómunkáját 1960-ban kezdte Francois Villon és a számok szimbolikája, a francia középkor és reneszánsz irodalom. valamint a művelődéstörténet körében. 1959 és 1965 között az Eötvös Collegium tanára. 1970 és 1990 között a Francia Tanszék vezetője. Megpróbálta azonosítani Anonymus személyét, aki véleménye szerint III. Béla kancelláriájának jegyzője, Aba Péter.
Ortutay Gyula (1910-1978) magyar néprajzkutató, politikus, az MTA tagja. 1945 után a magyarországi néprajztudomány, és azon belül is a folklorisztika legmeghatározóbb alakja volt. 1945-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1958-tól rendes tagja volt. Politikusként 1942-től a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártban tevékenykedett, 1945 után pedig a Baloldali Blokkhoz húzó kisgazdaként tölthetett be több vezető művelődéspolitikai funkciót. 1947 és 1950 között vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1957 és 1963 között az ELTE rektora.
- június 27-én született Erdőtelken (Heves megye).
Széchenyi-díjas magyar jogász, szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A jogszociológia magyarországi megalapítója és szervezője.
ELTE ÁJTK Állam- és Jogtudományi Intézete (ÁJI) tud. főmunkatársa (1957–1968); közben a Columbia és a Berkeley Egyetem Ford-ösztöndíjasa (1965–1966).
A Pécsi Tudományegyetem ÁJTK vendégtanára (1963–1970). Az MTA Szociológiai Kutatócsoportja, ill. Intézete igazgatója (1969–1983), egyúttal az ELTE ÁJTK Jogszociológia Tanszék egy. tanára (1970. júl. 1.–1998. dec. 31.)
1985 és 1988 között az MTA főtitkár-helyettese. 1988 és 1990 között igazságügyi miniszter, 1989 és 1990 között a Hazafias Népfront elnöke. 1990 és 1993 között ottawai nagykövet. Minisztersége idején fogadták el az új alkotmányt, a választási törvényeket és az egyesülési jogi törvényt
2010-ben elhunyt.