Az 19. század második felében megnövekedett az egyetemen a gazdasági, a beruházási, a karbantartási és a felszerelési ügyek száma. Az egyetem addigi apparátusa nem volt alkalmas az ilyen feladatok ellátására, ezért hozták létre 1887-ben a Gazdasági Hivatalt. A Hivatal egy személyben felelős igazgatóját a király, a többi dolgozót - klinikai gondnokot, ellenőrt és írnokot - a vallás- és közoktatásügyi miniszter nevezte ki. 1928-tól a neve Gazdasági Igazgatóság. 1930-ban alakult meg a Gazdasági Bizottság, amelynek feladata a költségvetés, zárszámadás és az anyagi források karok közti szétosztása volt.
Az egyetem második világháborút követő szerkezeti átalakulása után a Gazdasági Igazgatóságot 1963-ban hozták létre. Feladata volt a már korábban is működő Pénzügyi Osztály, Bér- és Munkaügyi Osztály, Számviteli Osztály, valamint a Beruházási és Műszaki Osztály munkájának irányítása. 1992. február 5-től a Gazdasági Igazgatóságot megszűntették, helyét a Főigazgatói Hivatal vette át, amelynek három főosztálya működött: Főigazgatói Titkárság, Gazdasági-főigazgató helyettes Titkársága és a Műszaki-főigazgató helyettes Titkársága. 1995-től a Főigazgatói tisztség már csak névleg működött, 1997-ben végleg megszűnt. Feladatait a Főtitkári Hivatal, a Gazdasági-Pénzügyi Igazgatóság és a Fejlesztési-Műszaki Főigazgatóság vette át. A két utóbbi főigazgatóságot 2005-ben egyesítették, Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság néven, amelynek feladata a Gazdasági Igazgatóság, a Műszaki és Üzemeltetési Igazgatóság, az Informatikai Igazgatóság és a Kontrolling Önálló Osztály irányítása volt. A Főigazgatóság 2014-ben a kancelláriai rendszer bevezetésével szűnt meg.
1635-ben, az egyetem alapítása idején két karon indult meg a tanítás: a Facultas Theologicán és a Facultas Philosophicán. A magyar nyelvű oktatás bevezetése óta a Facultas Philosophica neve Bölcsészeti vagy Bölcsészettudományi Kar. Ezt "bölcsészeti tanfolyam"-ként emlegették, mivel hosszú ideig előkészítő jellege volt: az Egyetem többi fakultására csak a Bölcsészkar elvégzése után lehetett tovább lépni. A Kar keretében állították fel 1782-ben az Institutum Geometricum-ot (Mérnökképző Intézet), amely a mai Budapesti Műszaki Egyetem elődje, és amely 1850-ig tartozott hozzá. A 19. század közepétől a tudományos munka mellett a Kar feladata lett a tanárok képzése is, ezért alakult meg 1862-ben a Tanárvizsgáló Bizottság, majd 1870-ben a Tanárképző Intézet. Szervezetileg ugyan mindkettő független volt a Kartól, de szorosan együttműködött vele. Az 1949. évi reform alapvető változást hozott a Karon: 1949. május 16-tól leváltak a természettudományokkal foglalkozó tanszékek (intézetek), és önálló karrá alakultak Természettudományi Kar néven. 1953-ban, az újabb szervezeti változás következtében a Nyelv- és Irodalomtudományi, illetve a Történettudományi Kar 1957-ig külön dékáni hivatallal - s így önálló karként - működött. 1957-ben a két kar ismét egyesült, és Bölcsészettudományi Kar néven működik napjainkban is.
A Jogi Kar felállítására az Egyetem alapítása után 32 évvel, 1667-ben került sor. Kezdetben Facultas Juridica-nak nevezték, és ez a Jezsuita korban nem is változott. II. József reformtervei között szerepelt az az elgondolás, hogy a Jogi Kar elsődleges feladata állami tisztviselők nevelése, akik számára viszont elengedhetetlen a politikai és az államtudományok együttes ismerete. Az előadások tárgya ennek megfelelően kibővült, a Kar pedig a Facultas Juridico-Politica nevet kapta. Amikor az Egyetemen a tanítási nyelv a latin helyett a magyar lett, neve Jog- és Államtudományi Karra változott, s ezen a néven működött egészen 1948-ig. Az 1948/49-es tanévtől a 206.693/1948. VKM sz. rendelet alapján a Karon közigazgatási képzés is folyt. Nevét is megváltoztatták, két évig Jog- és Közigazgatástudományi Kar néven szerepelt. Ez azonban nem jelentett szervezeti változást, csupán tananyag módosítást. Az 1950/51-es tanévtől a kar neve: Állam- és Jogtudományi Kar.
A Bölcsészkaron 1862-ben alakult meg a Tanárvizsgáló Bizottság ("vizsgáló bizottság gimnáziumi tanárjelöltek részére"). A bizottság elnökét a Helytartótanács, tagjait pedig a Bölcsészkar tanárai közül egy e célra alakult választmány jelölte ki. 1875-ben a József Műegyetemen működő reáltanodai- és a Pesti Egyetem gimnáziumi tanárvizsgáló bizottságát összevonták, az egyesítés után ez a továbbiakban "országos köztanodai tanárvizsgáló bizottság" néven működött. A középiskolai tanárvizsgálatról az 1883:30. középiskolai törvény rendelkezett. Az 1890-es évektől a felső kereskedelmi iskolai tanárok vizsgája is itt folyt. Az egyetemek és főiskolák a tudományos képzést adták, a Tanárvizsgáló Bizottság ezt egészítette ki, és az előírt vizsgák letétele után tanári oklevelet adott. A Tanárvizsgáló Bizottság szervezetileg független volt, csak feladatai és személyi kapcsolatai fűzték a Bölcsészeti Karhoz. A középiskolai tanárvizsgálatot behatóan az 1932. évi 14.414. sz. VKM rendelet szabályozta. A VKM 211 114/1949.VI. sz. rendelete értelmében, 1949-ben a Tanárvizsgáló Bizottság a Tanárképző Intézettel együtt megszűnt. Feladatkörét a Bölcsészet- és Természettudományi Karokon működő tanulmányi osztályok vették át.
A karokon működő diákszociális intézmények mellé az Egyetemi Tanács 3065/1929-30 . sz. határozatával új szervezeti egységet létesített Egyetemi Diákjóléti és Diákvédő Iroda elnevezéssel. Vezetője az Egyetemi Tanács által 5 évenként az egyetem tanárai közül választott elnök volt, aki a tanács ellenőrzése alatt állt. 30.444/1945. sz. rendeletével a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium a diákjóléti ügyek egyöntetű intézése érdekében minden egyetemen diákjóléti hivatal és diákjóléti bizottság felállítását rendelte el. Egyidejűleg megszüntette az eddig működő Diákjóléti és Diákvédő Irodát, feladatát a Diákjóléti Hivatalra ruházta. A vezetőség összetételében nem történt személyi változás, funkciója ugyanaz maradt, csak az elnevezés módosult. 1949-ig működött. Az 1070-6/1949. ODK. sz. miniszteri intézkedés feloszlatta az egyetemeken működő diákjóléti hivatalokat, feladatukat a tanulmányi osztályok vették át.
1949-ig működött. Az 1070-6/1949. ODK. sz. miniszteri intézkedés feloszlatta az egyetemeken működő diákjóléti hivatalokat, feladatukat a tanulmányi osztályok vették át.
Az Idegen Nyelvek Főiskolája az 1951/52. tanév elején alakult és az 1954/55. tanévben fejezte be működését. Eredetileg orosz, német, francia és angol nyelvű műszaki, sajtó- és közgazdász szakfordítók, valamint tolmácsok képzése volt a főiskola célja. A gyakorlatban azonban a közgazdasági szak helyett külkereskedelmit létesítettek, s az orosz szakot erősen specializálták (gépészetre, kohászatra stb.). A második beiskolázott évfolyamnál a nyugati nyelvszakosok már csak sajtó szakon végezhettek. A harmadik évfolyam minden hallgatója sajtó- és könyvkiadási szakon tanulhatott. A végzetteket általában nem tudták képzettségüknek megfelelően elhelyezni, végül ezért is szüntették meg a főiskolát. A hallgatók a Lenin Intézetben, továbbá a Nyelv- és Irodalomtudományi Karon folytathatták tanulmányaikat. Az Idegen Nyelvek Főiskolájának törzskönyvei megmaradtak, az ügyvitelre vonatkozó iratanyag azonban igen töredékes: jobbára hallgatói névsorokból, vizsgajegyzőkönyvekből áll, egyenkénti átnézéssel kutatható.
A MFSSZ megalakulása az 1906-1907. évi atlétikai-torna „háborúval” kezdődött, amelynek célja az volt, hogy a hallgatók saját egyetemi sportegyesületekben sportoljanak. Azonban ezek a folyamatok nem nyerték el a MASZ és az MLSZ tetszését, ezért akadályozni próbálták az egyetemi sportegyesületek autonómiáját. A MASZ atlétikai klubként kezelte a BEAC-ot, nem sportszövetségként. Ennek következtében az egyetemi és főiskolai sport klubok a BEAC kezdeményezésével alapították meg a Magyar Főiskolai Sportszövetséget 1907-ben. Megalakulásával a világ második és Európa első országos főiskolai sportszervezete lett. Elsődleges feladatának az egyes új sportágak meghonosítását, az egyetemista sportolók, az egyetemi klubok érdekvédelmét és az egyetemek és főiskolák testneveléssel és sporttal kapcsolatos szemléletének a formálását tartotta.
A Kommunista Ifjúsági Szövetség 1957. március 21-i létrehozása után hamarosan egyetemünkön is megalakultak a kari KISZ Bizottságok, majd - 1958 áprilisában - az ezeket összefogó ELTE KISZ Végrehajtó Bizottsága. Az Ifjúsági Bizottság és az oktatási miniszter utasítására rendelkezett a diákparlamentek megrendezéséről, valamint az azokon tárgyalandó kérdésekről. Ezek 1976 és 1988 között keletkezett /nem teljes/ anyagát külön állagban helyeztük el.
A szervezet az 1980-as évek végén, a rendszerváltozással végleg megszűnt.
A szláv nyelvek oktatása egyetemünkön 1849-ben kezdődött el, amikor Ferenc József (1821-1878) ügyvédet "helyettesi" minőségben megbízták a szláv nyelvészet és irodalom előadásával. 1866-ban ugyanőt nyilvános rendes tanárrá nevezték ki. Kiemelkedő tudományos munka nem maradt utána. Nemzetközi elismertségre a tanszék Asbóth Oszkár (1852-1920) vezetése alatt tett szert. Asbóth Oszkár volt a magyar tudományos szlavisztika első, európai tekintetben is jelentős alakja. A nagyhírű szlavista, Melich János 1921-ben lett nyilvános rendes tanára a karnak. A Szláv Filológiai Intézet mellett alapították meg 1919-ben a Rutén Nyelv és Irodalmi Tanszéket, amely azonban 1924-ben megszűnt. A rutén nyelv és irodalom nyilvános rendes tanárává Bonkáló Sándort nevezték ki. (1924 végén eltávolították, nyugdíjazták, ezzel az oktatás is elhalt.) 1894-ben jött létre a Horvát Nyelv és Irodalmi Tanszék, amely 1938-ig állt fenn.
A második világháború után, a politikai változásoknak megfelelően 1946-ban Trócsányi Zoltánnal az élen felállították az Orosz Nyelv és Irodalom Tanszéket. Bonkáló Sándort is reaktiválták, aki 1948-as újabb nyugdíjazásáig az Ukrán Nyelv és Irodalom Tanszéken működött. Az orosz nyelv oktatását az 1947-ben megnyílt Egyetemi Orosz Intézet vette át, s 1950-ben önálló fakultás rangjára emelték. 1952-ben a budapesti Tudományegyetem Lenin Intézete nevet vette fel, s aztán 1954 és 1958 között önálló egyetemként működött tovább. 1956-tól újra a Bölcsészkaron képezték az orosz tanárokat. Ugyancsak 1956-ban a Lenin Intézet orosz tanszékeiből a kar kebelén belül Kardos László vezetésével Orosz Filológiai Tanszéket állítottak fel. 1994-ben a tanszék a nevét Keleti Szláv és Balti Filológiai Tanszékre változtatta, mivel a képzésbe az ukrán és fehérorosz nyelv és irodalom mellett a lett és a litván nyelv oktatása is bekapcsolódott. Az önálló Ukrán Filológiai Tanszék 2002-ben, a Lengyel Filológiai Tanszék 1978-ban jött létre.
Tanszékvezetők:
Sipos István 1957-1965
Baleczky Emil 1966-1981
Péter Mihály 1981-1991
Zoltán András 1991-től
Egyetemünkön 1770-től tanítottak történelmet csaknem egy évszázadon keresztül, azonban az egyetemes és magyar történelmet együtt tárgyalták, sőt Katona István - a történelem első hazai oktatója - 1773-ig még az ékesszólás tanára is volt. Az egyetemes történelmet csak 1866-tól, Somhegyi (Schröck) Ferenc kinevezésétől választották külön a magyar történelemtől. Az egyetemes történelem tárgyának további felosztására az 1878/79. tanévben került sor, mikor az ókori, illetve a középkori történelem tanszékei megalakultak. Az 1880/81. tanévtől ezekhez csatlakozott harmadikként az újkori történelmi tanszék, Ballagi Aladár vezetésével. Ballagi 1924-ig állt a tanszék élén, őt Angyal Dávid (1925-1929), majd Hajnal István követte.
Az oktatók kiemelten foglalkoznak valóban egyetemes történeti témákkal, vagyis még az egyes országok múltjára irányuló stúdiumoknál is hangsúlyt helyeznek a nemzetközi összefüggések vizsgálatára, illeszkedve a világ historiográfiai termésében az 1980-as évektől erősödő world history vagy global history irányzatához. Az 1990-es évek közepétől a tanszék neve Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék. 1978-tól a Történettudományi Tanszékcsoport, majd az 1990-es évek közepétől a Történeti Intézet tagja.
A tanszék vezetői:
Bolgár Elek 1951-1952
Gerőné Fazekas Erzsébet 1952-1957
Incze Miklós 1957-1958
Szamuely Tibor 1958-1960
Zsigmond László 1960-1978
Diószegi István 1978-1995