A pesti egyetemen 1770-től tanítottak történelmet, csaknem egy évszázadon keresztül azonban az egyetemes és a magyar történelmet együtt tárgyalták. Az egyetemes történelmet csak 1866-tól, Somhegyi (Schröck) Ferenc kinevezésétől választották külön a magyar történelemtől. Somhegyi 1879-ben bekövetkezett halála után az addig egységes tanszék több önálló egységre tagolódott: így alakult meg a Középkori Egyetemes Történeti Tanszék is. A vezetői állás azonban hosszú ideig betöltetlen maradt: Marczali Henrik és Salamon Ferenc csak helyettesként irányították a tanszéket Lánczy Gyula 1891. évi tanári kinevezéséig. 1912-től 1932-ig Áldásy Antal, majd Váczy Péter igazgatta a tanszéket. 1949 és 1953 között – a Történettudományi Intézetnek a Bölcsészettudományi Karon történt alapítása nyomán – a történelmi tanszékek, így a Középkori Egyetemes Történeti Tanszék önállósága is megszűnt. Az 1953-ban újra felállított tanszék 1956-ig a Bölcsészettudományi Kar kettéválasztásából keletkezett Történettudományi Kar keretébe tartozott.
A tanszék vezetői:
1953-1955 Gyóni Mátyás
1957-1982 Székely György
1982-1985 Hunyadiné Balázs Éva
1985-1995 Sz. Jónás Ilona
Az elitképzés intézményes megvalósítására létrehozott kollégium ötletét Zihaly Lajos író vetette fel, Horthy Miklós kormányzó pedig támogatta az ötletet. 1940. szeptember 12-én a Magyar Nemzeti Bank, a Takarékpénztárak és a Bankok Egyesülete, a Gyáriparosok Országos Szövetsége és a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara létrehozta a Horthy Miklós Jubileumi Alapítványt 1.150.000 pengő alapítványi törzsvagyonnal. Az alapítólevelet a kormányzó október 19-én hagyta jóvá. Az alapítvány célja „erkölcsileg kiváló, jellemes, jóképzettségű szakemberek kiválogatása és nevelése, felelősségérzetük mélyítése, szociális érzékük fejlesztése, szemhatáruk szélesítése, a hivatásukhoz szükséges szaktudás gyarapítása és a helyes közigazgatási és közgazdasági szellem megteremtése” volt. A célokat ösztöndíjak adományozásával kívánta elérni, ami állhatott intézeti nevelésben, belföldi anyagi támogatásban, hosszabb vagy rövidebb idejű külföldi ösztöndíj nyújtásában. Ösztöndíjban az volt részesíthető, aki főiskolai tanulmányokat folytat, tudományos intézetben dolgozik, főiskolai tanulmányait befejezte vagy közszolgálatban áll vagy a gazdasági életben működik. Az alapítvány ügyrendi szabályzatát 1942. november 28-án írta alá Kállay Miklós miniszterelnök. Első lépésként bentlakásos kollégiumot létesítettek főiskolai tanulmányaikat folytató jogászok és közgazdászok részére. Erre a célra megvásárolták és tatarozás után berendezték a budapesti Vilma királynő út (ma Városligeti fasor) 20. sz. alatti kétemeletes villát. A kuratórium ügyvezető alelnöke Mártonffy Károly, jegyzője Velics Ervin lett. A Kollégium vezetésére dr. Jencs Árpádot, prefektusává dr. Obermayer Andort nevezték ki. Az ösztöndíjra az első évben 35 pályázat érkezett, ebből 1943 januárjában huszonkettőt fogadtak el. A Kollégium 1943 februárjában megkezdte működését. 1945 áprilisában a Kommunista Párt lefoglalta a Kollégium épületét, és ezzel a Kollégium befejezte működését.
A pesti egyetemen 1770-től tanítottak történelmet, csaknem egy évszázadon keresztül azonban az egyetemes és a magyar történelmet együtt tárgyalták. Az egyetemes történelmet csak 1866-tól, Somhegyi (Schröck) Ferenc kinevezésétől választották külön a magyar történelemtől. A magyar történelem első oktatója Salamon Ferenc volt (1870-től 1892-ig), majd Marczali Henrik (1895-1924 között), Hóman Bálint (1925-től 1931-ig) és Mályusz Elemér (1934-1949) oktatta. 1928-ban jött létre a Magyar Történelmi Intézet, amelynek első igazgatója Szentpétery Imre volt. Az 1949. évi egyetemi reformok után alakult meg a Középkori Magyar Történeti Tanszék, amely 1988-ban a Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék nevet vette fel.
A tanszék vezetői:
1954-1956 Molnár Erik
1957-1982 Elekes Lajos
1982-1983 Unger Mátyás
1983-1998 R. Várkonyi Ágnes
Az 1950 óta működő Központi Marxizmus-Leninizmus Tanszékből 1954-ben három szaktanszék alakult, amelyek egyike a Marxizmus-Leninizmus Alapjai Tanszék volt Mód Aladár egyetemi tanár vezetésével. A tanszék neve 1957-ben változott Tudományos Szocializmus Alapjai Tanszékre, amikor az addig a rektor közvetlen irányítása alatt álló ideológiai tanszékek átkerültek a Bölcsészettudományi Karra. A tanszék a tárgy oktatását az egyetem valamennyi karán ellátta. A tudományos szocializmus, mint önálló szak oktatását 1960/61-ben vezették be az egyetemi oktatásban előbb nappali, majd esti és levelező tagozaton. Történelem szakos hallgatók vehették fel harmadéves korukban másik szakjuk elhagyásával, majd később C szakként. 1972-ben az Állam- és Jogtudományi Karon és a Természettudományi Karon is létrehoztak egy Tudományos Szocializmus Tanszéket, így a Bölcsészettudományi Karon működő tanszék feladatai csökkentek, és a Történettudományi Tanszékcsoporthoz sorolták át, mint történeti jellegű tudományt művelő tanszéket. A Tudományos Szocializmus Tanszékek 1989-ben szűntek meg, a TTK-n működő tanszék jogutód nélkül, a BTK-n működő tanszék neve Politikaelméleti Tanszékre változott és oktatott tematikája is megújult. Az ÁJK-n működő tanszék nevét 1989-ben Politikaelméleti- és Történeti Tanszékre változtatták, majd 1991-től szervezetileg is megszűnt, beleolvadt a Jogi Karon 1988-ban felállított Politológia Tanszékbe.
A Tudományos Szocializmus Tanszékek tanszékvezetői:
Bölcsészettudományi Kar
1957-1962 Tudományos Szocializmus Alapjai Tanszék
1957-1962 Mód Aladár
1962-1989 Tudományos Szocializmus Tanszék
1962-1974 Mód Aladár
1974-1989 Szakács Kálmán
Állam- és Jogtudományi Kar
1972-1989 Tudományos Szocializmus Tanszék
1972-1974 Kozma Pál
1974-1989 Magyar György
Természettudományi Kar
1972-1974 Tudományos Szocializmus Tanszéki Szakcsoport
1972-1974 Pándi Ilona
1974-1989 Tudományos Szocializmus Tanszék
1974-1976 Pándi Ilona
1976-1977 Simon Péter
1977-1989 Liptai Ervinné Takács Erzsébet
A Szociálismunkás-képző Tanszék a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán működött, és a 2003. szeptember 1-jén létrejött Társadalomtudományi Kar egyik alapját képezte. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán az 1990-es években, a rendszerváltás után a főiskola a gyógypedagógus és szociálisszakember-képzésben egyaránt a nemzetközi trendekhez csatlakozott, a nyugat-európai utat választotta. Ez a két szakágra bontott egyszakos, kétszintű (főiskolai és egyetemi) gyógypedagógus-képzésre és szociálisszervező-képzés felfüggesztésével (később megszüntetésével) a főiskolai szintű általános szociálismunkás-képzésre való áttérést jelentette. 2003-tól a tanszék a Társadalomtudományi Kar Szociális Tanulmányok Intézetének keretei közt működik tovább.
Az Egyetemi Tanács az Oktatási Minisztérium jóváhagyásával 1980-ban ELTE Számítóközpont néven intézeti jogokkal felruházott új szervezeti egységet hozott létre, amely számítástechnikai szolgáltatási, kutatási, oktatási és továbbképzési feladatokat volt hivatva ellátni. A Számítóközpont nem tartozik egyetlen kari szervezeti egységbe sem, a rektornak közvetlenül alárendelt igazgató vezeti. Profiljából következően azonban legszorosabb kapcsolata a TTK-val volt, amelynek oktató és kutató munkájában a TTK Tanácsának szakmai felügyelete alatt közvetlenül részt vett, igazgatója pedig a TTK Kari Tanácsának tanácskozási jogú tagja volt. A Számítóközpont 1997-ben szűnt meg.
Az Orosz Intézetet 1947. március 28-án nyitották meg, majd 1950 tavaszán kari rangra emelték, külön gazdasági hivatallal és tanulmányi osztállyal látták el. 1952-ben az orosz szakos hallgatók nagy részének átszakosításával kezdték meg a marxizmus-leninizmus oktatóinak képzését. Ekkor szüntették meg az Idegen Nyelvek Főiskoláját is, melynek orosz szakos hallgatói különleges tantervek alapján a Lenin Intézetben fejezték be tanulmányaikat. 1954-ben az Intézetet leválasztották az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, s önálló egyetem rangjára emelték. Az intézmény újabb profilváltásával az orosz nyelv és irodalom, valamint a fordítói szakot háttérbe szorították, a párttörténészek és a pártfilozófusok képzését pedig előtérbe állították. 1955. február 1-jével az orosz szak első két évfolyamán bevezették a kétszakos középiskolai tanárképzést. 1956-tól az orosz szakos tanárképzés már ismét az ELTE Bölcsészettudományi Karán folyt. A Lenin Intézet 1958-ig állt fenn.
A nagyszombati egyetem orvosi fakultásába tartozó Botanikai Tanszék 1770. évi alapítása után egy évvel került sor az első magyar botanikus kert kialakítására. A tanszék és a Botanikus Kert első vezetője, Winterl József Jakab néhány év alatt gondozott, bekerített és 950 növényfajjal rendelkező területté fejlesztette a korábban elhagyott, bozótos legelőt. A Botanikus Kert - az egyetemmel együtt - 1777-ben Budára, majd onnan 1784-ben Pestre költözött. 1784-től 1809-ig a Józsefvárosban, 1809-től 1848-ig a Múzeum körúti egyetemi épületek helyén, ezt követően pedig már mai otthonában, az Üllői út mellett telepítették le a kertet, mely közben Leo Thun gróf, közoktatásügyi miniszter 1850. október 5-i leirata alapján a Bölcsészeti Kar fennhatósága alá került.
Winterl utóda, Kitaibel Pál 1809-re körülbelül 4000 növényfajt regisztrálhatott, utána Haberle Károly – rendkívül szorgalmas és tudatos telepítő munkával, nemzetközi kapcsolatok kiépítésével – néhány év alatt, az 1820-as évek elejére, 10 000 körüli fajszámot ért el, és ezzel Európa-szerte híressé tette a Botanikus Kertet. Az 1830-as, 1840-es években a híres muzeológus – de a növénykerttel keveset foglalkozó – Sadler József irányítása alatt tizenöt év során teljesen leromlott a kert állapota. Így történhetett meg, hogy az 1863. évi leltározás már csak 1866 fajt mutatott ki, és Linzbauer Ferenc – egyébként zoológus – igazgató áldozatos munkája kellett ahhoz, hogy 1865-re 6650 fajszámot jelenthessenek.
Jurányi Lajos vezetése alatt élte a kert második aranykorát: az 1863-ban épült üvegház ritkaságai folyamatosan gyarapodtak, nagy pálmaházat emeltettek, és az 1890-es években az európai viszonylatban is kivételes, tízezres fajszámot is meghaladta a kert állománya. 1893-ban nyitották meg a Viktória-házat – ahol egyéb különleges növények társaságában a nevezetes „Victoria regia”-t termesztik. A századfordulótól – akkor csonkították meg először a kert területét – egészen az 1950-es évekig különböző, de meg soha nem valósuló, tervek születtek a Botanikus Kert átköltöztetésére. A Molnár Ferenc által a Pál utcai fiúkban hitelesen leírt „Füvészkert” az első világháború alatti visszaesés után csak az 1930-as években, az 1928-tól igazgató Tuzson János vezetésével nyerhette vissza korábbi rangját. A második világháború és főleg Budapest ostroma a Botanikus Kert csaknem teljes pusztulását eredményezte.
A Botanikus Kert háborús kárait csak 1947-ben kezdték helyrehozni, a kert pedig – 1949-től a TTK keretében – a Rendszertani Intézet helyett a Növényélettani Intézethez került, illetve rövid ideig, 1952-ben „Botanikus Kert Tudományos Intézet” néven önállóan szerepelt. 1953 és 1969 között Soó Rezső Kossuth-díjas akadémikus volt az 1960-tól természetvédelmi területté vált kert igazgatója. 1966 őszén jelentős beruházás révén korszerű üvegházzal és laboratóriumokkal gazdagították a kertet. 1984-ben az elöregedett, régi kis üvegházak helyén korszerű, új bemutatóház épült, majd egy évvel később még egy üvegház, amelyben a gyűjtemények gyarapítására és az eladásra szánt növények szaporítása folyik. 2001-től a Botanikus Kert az egyetemnek a Természettudományi Kartól független, közvetlenül a rektori vezetés alá tartozó egysége. 2005-ben Magyar Örökség díjat kapott, 2006 májusában pedig mint Kulturális Örökség került védelem alá.
Hivatalos neve 1950 óta ELTE Botanikus Kert volt, majd 2008. június 30-án az ELTE szenátusi határozata alapján a kert hivatalos elnevezése Füvészkert.
Igazgatók:
Winterl József Jakab
Kitaibel Pál
Haberle Károly
Sadler József
Gerenday József
Linzbauer Xavér Ferenc
Kovács Gyula
Gönczy Pál
Jurányi Lajos
Mágócsy-Dietz Sándor
Tuzson János
Szabó Zoltán
Gimesi Nándor
Soó Rezső
Priszter Szaniszló
Simon Tibor
Isépy István
Orlóci László
Kémiát az orvostudomány keretében, orvosi vegytanként tanítottak először egyetemünkön. Amikor Mária Terézia 1770-ben orvosi karral egészítette ki a nagyszombati egyetemet, ennek kapcsán és keretében került sor a kémiai tanszék megalapítására. Ez még nem volt teljesen önálló, közös tanszéke volt a kémiának és a botanikának. Első professzorává Winterl Jakabot nevezték ki ugyancsak 1770-ben, aki haláláig, 1809-ig vezette a tanszéket. Winterl jelentősége iskolaalapító voltában rejlik: az első magyar kémikus nemzedék (még mind orvosok) az ő tanítványai sorából kerültek ki. Tanítványai alkották a magyar kémiai nyelvet, közöttük Schuster János, aki a kémia tanszék második professzora lett, 1811-ben nyert kinevezést. 1817-ben Kitaibel Pál botanikaprofesszor halála után a tanszék kettévált és Schusternek csak a kémia tanszék maradt, amit haláláig, 1838-ig vezetett. Utóda a tanszék élén Sangaletti Ede volt, 1841-től 1853-ig. 1850-ben az osztrák mintát követve a kémiai tanszéket az Orvosi Karról áthelyezték a Bölcsészkarra, amivel lehetővé vált az önálló kémikusképzés s a vegyészi doktorátus lehetősége, és bevezették a tanárjelöltek kémia oktatását is. A tanszék azonban még további száz évig ellátta az orvos és gyógyszerész-hallgatóság kémia tanítását is. 1854-ben Theodor Wertheim lett a kémia professzora, aki eredményes szerves kémiai kutató tevékenységet folytatott. Utóda 1860-tól Than Károly, aki 48 évig, 1908-ig állt a tanszék élén. Az ő idejében a magyar kémia az oktatás, a kutatás és a szervezés terén igen nagy fejlődésen ment keresztül: a gazdasági fejlődés következtében nőtt a kémia jelentősége, önálló foglalkozássá és megélhetéssé vált és ez növelte a képzés súlyát. 1872-ben készült el a Than kezdeményezésével megépített új, korszerű vegytani intézet. Than Károly igen aktív tudományos közéleti tevékenységet fejtett ki (1907-ben MTA alelnök, 1895-ben elindítja a Magyar Chemiai Folyóiratot), eredményes tudományos kutatómunkát végzett és hozzájárult az oktatás korszerűsítéséhez (korszerű magyar nyelvű kémiai tankönyvet írt.).
Halála után a tanszékből 1909-ben új tanszék vált ki, amely felvette a III. sz. Kémiai Intézet nevet (a második tanszéket, a II. sz. Kémiai Intézetet még 1877-ben hozták létre).
Az első az I. sz. Kémiai Intézet élén Winkler Lajos következett (1909-1934), aki az analitikai kémia területén szerzett nemzetközileg is elismert nevet.
1933-ban, amikor az egyetem kémiai tanszékei nevet kaptak az I. sz. kémia lett az "Analitikai és Gyógyszerészeti Kémiai Intézet." Winkler helyére Széki Tibor került (1934-1949), aki kizárólag az addig elhanyagolt szerves kémia területén végzett kutatásokat, és aki alatt 1939-ben az intézet felvette a Szerves és Gyógyszerész Kémiai Intézet nevet.
1949-ben az orvoskar kiválásával az intézet nevéből elmaradt a "Gyógyszerész" jelző, és mint Szerves Kémiai Tanszék folytatta működését Bruckner Győző vezetésével (1949-1971).
Tanszékvezetők:
Eduard Sangaletti (?-1853)
Theodor Wertheim (1853-1860)
Than Károly (1860-1908)
Winkler Lajos (1908-1934)
Széki Tibor (1934-1949)
Brückner Győző (1949-1970)
Kucsman Árpád (1970-1993)
Hollósi Miklós (1993-2006)
Hudecz Ferenc (2006-2007)
Perczel András (2007-2010)
Hudecz Ferenc (2010-2016)
Perczel András (2016-2022)
Novál Zoltán (2022-)
A Mikrobiológiai Tanszék 1953-ban vált ki a Növényrendszertani Tanszékből Bánhegyi József mikológus professzor vezetésével. Ekkor még Mikrobiológiai Intézet néven működött, majd 1962-től tanszékként folytatta tevékenységét. 1953 és 1956 között az Élet- és Földtudományi Kar része volt, majd 1957-től a Természettudományi Karhoz tartozik. 1974-től a Biológiai Tanszékcsoport része.
Tanszékvezetők:
Bánhegyi József 1953-1973
Gergely János 1973-1974
Szabó István Mihály 1974-1995