A jezsuita alapítású Egyetemi Könyvtár mintegy hetven esztendővel idősebb, mint maga az egyetem, melynek 1635-ben vált intézményévé és azóta is hozzátartozik. A magyar művelődéstörténetben sokáig kiváltságos hely illette meg a Könyvtárat, mely több mint egy évszázadon át az ország egyetlen nyilvános nagykönyvtára, hosszú ideig - a 20. század elejéig - nemzeti könyvtár és a főváros könyvtára volt.
A Könyvtár nagyszombati székhelyéről 1777-ben az egyetemmel együtt költözött a budai várpalotába, majd onnan 1784-ben - ettől az évtől már nyilvános nagykönyvtárként - Pestre, a Ferenciek terén lévő épületbe. A jezsuita rend feloszlatása (1773) után az egyetemhez hasonlóan a könyvtár is állami intézménnyé vált. 1780-ban az ország legnagyobb közkönyvtáraként elsőnek kapta meg a kötelespéldány szolgáltatás jogát, és ugyanebben, illetve a következő évben már első nyomtatott címjegyzékét is kiadatta Pray György, az intézmény tudós vezetője.
A Könyvtár Toldy Ferenc - az első világi igazgató - irányítása alatt (1843-1873) indult meg a modern fejlődés útján, igyekezve eleget tenni az 1867-től ugrásszerűen növekedő tudományos és kutatói igényeknek. A könyvtár mai épületének átadására 1875-ben került sor. Az épület hosszú ideig megfelelőnek bizonyult, bár helyhiány miatt már 1935-1940 között szükségessé vált a raktárak átépítése.
Már 1975 előtt is működött több felsőoktatási intézményben előkészítő tanfolyam. Az egyik első kezdeményezés a bölcsészkari Studium Generale volt, melyet a kari KISZ szervezet irányított. Az Oktatásügyi Minisztérium 1975-ben határozatot hozott "a fizikai dolgozók gyerekeinek felsőfokú tanulását segítő állami és társadalmi akciók továbbfejlesztéséről" (10/1975. sz. OM határozat.) Az intézkedés az eddigi előkészítő munkát minden felsőoktatási intézmény számára kötelezővé tette, a feltételek biztosítását pedig állami feladatként kezelte.
A budapesti középiskolások bejáró oktatáson vehettek részt. Az órák szemináriumi jellegűek voltak, s egyetemi hallgatók tartották, félévenként az egyetem oktatói is tartottak egy-két előadást. A vidéki jelentkezők félévenként kb. három tesztet kaptak, amit ki kellett tölteniük, a az egyik kijavított példányt visszakapták. Mindkét oktatási formát négy félévre osztották fel. A második félévben kéthetes nyári tábor, a negyedik félév végén, a felvételi előtt 4-5 napos intenzív tanfolyam szerepelt a programban. A FEB élén tanárelnök állt, a vezetőség tagja volt még a titkár, a KISZ-felelős, a levelezés- és a bejáró oktatás vezetője. A szakcsoportok élén szakcsoportvezető állt (a nagyobbak élén - pl. történelem - külön levelező és bejáró oktató vezető). A szakcsoportok munkáját rektori megbízással tanárinstruktorok segítették.
Az oktatásügyi miniszter 853-1321/1955. sz. rendelete értelmében állították fel - a megszűnő budapesti Pedagógiai Főiskola épületében - a tizenkét évfolyamos "Cukor utcai Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium"-ot, mely 1957 februárjában vette fel Apáczai Csere János nevét. A művelődésügyi miniszter 154/1958. sz. utasítása nyomán az intézmény egyetemi gyakorlóiskola lett, s ettől kezdődően az ELTE közvetlen irányítása alatt áll (a rektor irányítási és rendelkezési jogkörét a Tanárképző Tanács útján gyakorolhatta). A művelődésügyi miniszter 1970. március 9-i határozata alapján az épületben megszüntették az általános iskolát, melynek helyén 1971-re a tehetséges vidéki fiataloknak gimnáziumi kollégiumot alakítottak ki. Ettől kezdve az ELTE Apáczai Csere János Gimnáziuma nevet viseli az intézmény, ahol a gimnáziumi oktatáson kívül az ELTE BTK és TTK tanár szakos hallgatóinak gyakorlati tanárképzése is folyik.
A "bölcsészeti kar kebelén" belül működő Középtanodai Tanárképezde, a későbbi Tanárképző Intézet báró Eötvös József kezdeményezésére, az 1870-1871. tanévben, az első szabályzat jóváhagyása után kezdte meg működését. Feladata volt, hogy a tanárjelölteket szaktárgyukban alaposan kiképezze és az iskolai gyakorlat megszerzésében segítse. Az intézet élén az elnök állt, aki végrehajtotta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium intézkedéseit és a tanács határozatait. Az igazgató az elnököt helyettesítette és az ügyvitelt vezette. A hét tagból álló tanács negyedévenként tartott rendes ülést. A vezetőséget a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium nevezte ki öt-öt évre, a bölcsészkar tanári testületéből. Az intézet az 1949-es fordulatot követő átszervezések során szűnt meg a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 211.114/1949. VI. sz. rendeletével. Feladatát a Rektori Hivatal Oktatási Osztálya és a kari tanulmányi osztályok vették át.
Az ELTE Egyetemi Levéltár 1958 nyarán alakult meg, és 1959 elején kezdte meg munkáját az egyetem központi, Egyetem téri épületében az Egyetemi Könyvtár felügyelete alatt. 1964-ben költözött a Ludovika téri épületbe, és ekkor kerülhetett sor a legjelentősebb iratsorozatok begyűjtésére és rendezésére. A levéltár 1983 augusztusában nyerte el a szaklevéltári jogállást, és azóta jelentősen gyarapította az itt őrzött források mennyiségét. A levéltár 2004-ben az Egyetemi Könyvtárba, majd 2005 és 2007 között a Maglódi útra költözött, ahol jelenleg is működik, 2017-től az ELTE Egyetemi Könyvtárral közös szervezetben.
A szervezeti egység 1949 után alakult meg Bér- és Munkaügyi Csoport néven. 1960-tól osztályként működik, 1963-tól a Gazdasági Igazgatóság alá került.
A tanszéket 1870 közepén alapították, élére Huszfalvy Jánost nevezték ki, aki a Műegyetemen a statisztika, földrajz és történelem tanára volt. Őt Lóczy Lajos követte a katedrán. Lóczy működése idején hozták létre a Földrajzi Intézet és Szemináriumot (1891). A szeminárium vezetését 1894-ben Kövesligethy Radó vette át. Lóczy 1908-ban befejezte egyetemi működését, utódává a Bölcsészkar Czirbusz Gézát választotta.
1913-ban Kövesligethy vezetésével a szeminárium egy része önállósult. (Kozmográfiai és Geofizikai Szeminárium). A Földrajzi Szeminárium megmaradt részei beolvadtak az Intézetbe (Földrajzi Intézet és Szeminárium).
Czirbusz halála után 1920-tól két évtizeden keresztül Cholnoky Jenő állt a tanszék élén. Cholnoky nyugalomba vonulása után 1940-ben engedélyezték, hogy a Földrajzi Intézeten belül két tanszék létesüljön. A régebbi vezetésével Bulla Bélát bízták meg (Általános és Fizikai Földrajz, majd Általános Természetföldrajzi Tanszék). Az újonnan megalakult Emberföldrajzi Tanszéket (később Általános Gazdaságföldrajzi Tanszék) Mendöl Tibor irányította.
1952-ben az Intézet korábban megkezdett átalakítása folytatódott. Az akkori nézetek szerint a földrajztudományt a természeti és társadalmi, valamint az általános és regionális kutatások mentén kell művelni, így az oktatás szerkezetét is ennek megfelelően kell átalakítani. Ezt részben átnevezéssel, részben új tanszékek alapításával vélték megoldani. Az Általános Természeti Földrajzi Tanszék és a (kor kívánalmainak megfelelően átnevezett) Általános Gazdasági Földrajzi Tanszék mellé létrehozták a Regionális Gazdasági Földrajzi Tanszéket, ennek Koch Ferenc lett a vezetője.
A negyedik tanszék, a Regionális Természeti Földrajzi Tanszék felállítása – megfelelő vezető hiánya miatt – elmaradt. A Földrajzi Intézet igazgatója Bulla Béla lett, ugyanis az 1941. évi megegyezés szerint az intézetet mindig a természeti földrajz professzora vezeti.
Az intézetet 1961-ben megszüntették, de az új szervezeti forma – a Földrajz Tanszékcsoport – csak jóval később, 1983-ban alakult meg.
2006-ban a Természettudományi Kar átszervezésekor létrejött a Földrajz- és Földtudományi Intézet. A karon egyedülálló módon az intézet két központra oszlott, és két igazgatóhelyettest nevezett ki a dékán, akik egyben központvezetők is voltak. Továbbá három évente felváltva töltötték be az intézet vezető tisztségét.
Ezzel egyidejűleg sikerült megvalósítani a több évtizedes tervet, a második természetföldrajzi tanszék, a Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék létrehozását részben a természetföldrajzi, részben a főiskolai földrajz tanszék oktatói karából.
Földrajzi Tanszék és Intézet vezetői:
Hunfalvy János 1870-1888
Lóczy Lajos 1888-1908
Kövesligethy Radó 1908-1910 (helyettesít)
Czirbusz Géza 1910-1920
Cholnoky Jenő 1921-1940
Bulla Béla 1941-1961
Földrajz Tanszékcsoport vezetői:
Sárfalvi Béla 1983-1992
Gábris Gyula 1992-1998
Nemes-Nagy József 1999-2005
Földrajztudományi Központ vezetői:
Gábris Gyula 2006-2007
Rédei Mária 2007-2010
Horváth Erzsébet 2010-2012
Nagy Balázs 2012-2020
Jákobi Ákos 2020-
Földrajz- és Földtudományi Intézet vezetői:
Horváth Ferenc 2006-2008
Szabó Mária 2008-2012
Karátson Dávid 2010-2019
Harangi Szabolcs 2019-
Magyarországon a hallgatói képviselet 1956 októberében a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egyesületeinek Szövetsége megalakulásával kezdődött. A forradalmat követő megtorlás után azonban az ifjúsági szervezetek működését beszüntették, vagy megszüntetve önállóságukat a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe olvasztották őket. Az 1985. évi I. törvény lehetőséget biztosított a hallgatóknak önálló, politikától mentes érdekképviseletek szervezésére. 1986-tól így kezdődött meg a hallgatói önkormányzatok szerveződése. A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 66-67. § szabályozta a hallgatói önkormányzatok működését. 1994-ben létrejött az országos hallgatói képviselet is Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (HÖKOSZ) néven, amelyből 1996-ban megalakult a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).
A Hallgatói Önkormányzatnak az egyetem valamennyi hallgatója automatikusan tagja. A Hallgatói Önkormányzatok részben a hallgatók érdekképviseletét látják el mindenféle (tanulmányi, térítésekkel és juttatásokkal kapcsolatos, fegyelmi stb.) ügyekben, részben pedig különböző szolgáltatásokat szerveznek számukra (ilyen például a gólyabál, egyes karokon nyomtatási, fénymásolási, számítógép-használati lehetőség stb.). Az ELTE-n a hallgatói önkormányzati struktúra kétszintű: a karok hallgatói saját maguk, közvetlenül választják saját hallgatói önkormányzatukat (HÖK), míg a karokról való delegálások révén jön létre az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzatában szereplő egyetemi hallgatói önkormányzat, az EHÖK. Az EHÖK a kari önkormányzatok tevékenységét koordinálja, ellátja az egyetemi szintű érdekképviseletet (kari szinten ezt értelemszerűen a kari önkormányzatok teszik meg), illetve szakmailag is segíti a kari önkormányzatok működését. A HÖK-ök és az EHÖK igen fontos részét képezik az egyetemnek, hiszen demokratikus úton választott képviselőivel részt vesznek az az egyetem irányításában, önszerveződésében.
Bár a Bölcsészkar már 1867-ben, majd 1872-ben is felterjesztést tett az Egyetemi Tanácsnak egy földtani tanszék létesítésének szükségességéről, a tanszék önállósodása csak 1895-ben kezdődött, mikor Koch Antalt az őslénytan és a földtan tanárává nevezték ki. A tanszék teljes szervezeti különválására 1915-ben, Papp Károlynak a földtan tanárává (1918-tól nyilvános rendes tanár) történt kinevezésével került sor.
Tanszékvezetők:
Koch Antal ?-1913
Papp Károly 1915-1945
Vadász Elemér 1945-1964
Vitális Sándor 1964-1970
Kubovics Imre (mb.) 1970-1972
Báldi Tamás 1972-1994
Nagymarosy András 1994-2004
Csontos László 2005-2006
Mindszenty Andrea 2007-2011
Pálfy József 2011-2018
Kovács József 2018-2022
Fodor László Imre 2022-