547 találat látható

Iratképző

Kádár Miklós

  • ELTEL-5441
  • Személy
  • 1922-1980

Kádár Miklós (Budapest, 1904. november 15. – Budapest, 1971. szeptember 27.) jogász, ügyvéd, egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok kandidátusa (1952).
A Budapesti Tudományegyetemen szerzett oklevelet 1927-ben. Ezután ügyvédként dolgozott. 1938-ban kikeresztelkedett a római katolikus vallásra. A második világháború alatt az antifasiszta ellenállás tagja volt. 1945 után kiemelkedő szerepet játszott a népi igazságszolgáltatás kiépítésében. Az Országos Ügyvédi Tanács elnöke volt, majd 1946 és 1949 között a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára.
Ezt követően 1949-től az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a büntetőjogi tanszék tanszékvezető tanára lett, illetve 1957 és 1961 között az jogi kar Dékánja. 1971-ben bekövetkezett haláláig a Jogtudományi Közlöny felelős szerkesztője. A büntetőjogtudomány nemzetközi tekintélyű tudósa, a fiatal jogásznemzedék nevelője volt. A szocialista országok büntetőjogászai között ő volt az első, akt beválasztottak a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság (Association International du Droit Pénal, AIDP) tagjai közé és később a szervezett alelnöke lett haláláig. Tagja volt a Szakszervezetek Országos Tanácsának.

Kármán Mór

  • ELTEL-5429b
  • Személy
  • 1843-1915

Pedagógus, művelődéspolitikus, Kármán Tódor apja. 1862-től a bécsi egyetemen filozófiai és filológiai tanulmányokat folytatott. 1866-ban a budapesti egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1869–71-ben Lipcsében Tuiscon Ziller mellett tökéletesítette pedagógiai ismereteit. 1872-ben a pesti egyetemen magántanár lett. 1872-től 1897-ig az elgondolásai alapján szervezett gyakorló főgimnázium vezető pedagógiatanára, az egyetemi tanárképző intézet filozófia- és pedagógiatanára. 1909-től az egyetemen a neveléstan, lélektan, etika nyilvános rendes tanára. 1873-tól 1883-ig az Országos Közoktatási Tanács titkára, a Magyar Tanügy című folyóirat szerkesztője. Széles körű elméleti és gyakorlati működést fejtett ki a magyar pedagógia korszerű szintre emelése, az oktató-nevelőmunka hatékonyabbá tétele, a polgári köznevelés alapjainak megteremtése érdekében. A pedagógia első haladó szellemű polgári elmélkedője Magyarországon, bár az általa elfogadott és részben korszerűsített herbarti elméletnek negatívumai is voltak (formalizmus, a régi nemesi latinos-retorikus műveltség továbbéltetése stb.). – Gimnáziumi tanterve (1879) és módszertani munkái több évtizeden át meghatározták a magyarországi középfokú iskolák munkáját.

261-270 találat a 547 találat közül