Área de identidad
Código de referencia
Título
Fecha(s)
- 1999-2010 (Creación)
Nivel de descripción
Serie
Volumen y soporte
0,72 ifm
6 doboz
Área de contexto
Nombre del productor
Historia administrativa
A Jogi Kar felállítására az Egyetem alapítása után 32 évvel, 1667-ben került sor. Kezdetben Facultas Juridica-nak nevezték, és ez a Jezsuita korban nem is változott. II. József reformtervei között szerepelt az az elgondolás, hogy a Jogi Kar elsődleges feladata állami tisztviselők nevelése, akik számára viszont elengedhetetlen a politikai és az államtudományok együttes ismerete. Az előadások tárgya ennek megfelelően kibővült, a Kar pedig a Facultas Juridico-Politica nevet kapta. Amikor az Egyetemen a tanítási nyelv a latin helyett a magyar lett, neve Jog- és Államtudományi Karra változott, s ezen a néven működött egészen 1948-ig. Az 1948/49-es tanévtől a 206.693/1948. VKM sz. rendelet alapján a Karon közigazgatási képzés is folyt. Nevét is megváltoztatták, két évig Jog- és Közigazgatástudományi Kar néven szerepelt. Ez azonban nem jelentett szervezeti változást, csupán tananyag módosítást. Az 1950/51-es tanévtől a kar neve: Állam- és Jogtudományi Kar.
Institución archivística
Historia archivística
Origen del ingreso o transferencia
Área de contenido y estructura
Alcance y contenido
Valorización, destrucción y programación
Acumulaciones
Sistema de arreglo
- doboz - 1999. - Jogi tanszékek akkreditációja
- doboz - 1999. - Jogász szakok szakleírása 1.
- doboz
-
-
- Jogász szakok szakleírása 2.
-
-
-
- Politológia
-
-
-
- Igazságügyi igazgatás BA
-
-
-
- Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatás BA
-
-
- doboz
-
-
- Európai és nemzetközi üzleti jog MA
-
-
-
- Európai emberi jogi mesterjogász MA L.L.M.
-
-
-
- Gazdasági jogi menedzser MA
-
-
-
- Igazságügyi igazgatási alapszak BA
-
-
-
- Kommunikáció- és médiajog MA
-
-
-
- Kriminológia MA
-
-
- doboz
-
-
- Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapszak BA
-
-
-
- Munkaügyi kapcsolatok szakirány
-
-
-
- Politikatudomány MA
-
-
-
- Jogász szak (Győri kih. képzés) Jogi szakokleveles orvos továbbképzés
-
-
- doboz - 2005. - ÁJK önértékelése, ÁJK Doktori Iskola önértékelése