Állag c - Az Igazgatói, Rektori Hivatal iratai

Azonosítási adatcsoport

Jelzet

HU HU-ÁOTKLM* I.006.c

Cím

Az Igazgatói, Rektori Hivatal iratai

Dátum(ok)

  • 1953-1996 (Létezés)

Leírási szint

Állag

Terjedelem, adathordozók

26,19 ifm

Kontextusra vonatkozó adatcsoport

A megőrzés története

Levéltárba kerülés/Gyarapodás

A tartalomra és a szerkezetre vonatkozóadatcsoport

Tárgy és tartalom

Az állag levéltárunk egyik legterjedelmesebb egysége. Az Igazgatói Hivatal 1952 és 1959 között csoportszámosan iktatott. A személyzeti vonatkozású iratokat 1957 és 1961 között külön kezelték, bár még használták a csoportszámoknál használatos iktatólapokat. 1957 és 1962 között jelentős károsodás érhette az irattárat, mivel ezenek az éveknek az anyaga összekeveredve és hiányosan került elő. 1956-ból mindössze egy-két töredéket ismerünk. A főiskola központi hivatala 1960-ban tért vissza a soros iktatásra, ám 1963-ig az iktatószámok mellé zárójelben egyjegyű arab számokat jegyzett, melyek bizonyos tárgyi csoportszámokra utalnak. A hiányok miatt nem vettük figyelembe ezt a rendszert, helyette az eredeti sorrendet állítottuk helyre. A nem iktatott iratokat a naptári évek utolsó raktári egységében helyeztük el. Az 1957 és 1961 közötti időből sok olyan nem iktatott dokumentum került elő, amelyek a hallgatók szociális helyzetéről vagy a doktori cím megújításáról tartalmaznak fontos adatokat, ezért nem selejteztük őket. Ezeket a tematikájukban hozzájuk tartozó csoportszámokhoz osztottuk, természetesen külön rendezve. Megmaradt az összes irattári segédlet, sőt az 1953 és 1960 közötti évek néhány mutatókönyve is, jóllehet ezek készítése csoportszámos iktatás esetén nem volt kötelező. Az állagot az iktatólapok és a segédkönyvek segítségével könnyen kutathatjuk.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 55–61.]

Iratértékelés, selejtezés, tervezés

Jövőbeni gyarapodás

Leírási egység szerkezete

A hozzáférésre és használatra vonatkozó adatcsoport

Jogi helyzet

Reprodukciós korlátozások

Nyelv

    Anyag írásrendszere

      Nyelv és írásrendszer megjegyzések

      Fizikai jellemzők, technikai követelmények

      Segédletek

      Kapcsolódó anyagokra vonatkozó adatcsoport

      Eredeti példányok léte és őrzőhelye

      Másolatok léte és őrzőhelye

      Kapcsolódó leírási egységek

      Kapcsolódó leírások

      Megjegyzések adatcsoport

      Alternatív azonosító(k)

      Kapcsolódási pontok

      Téma kapcsolódási pontok

      Hely kapcsolódási pontok

      Név kapcsolódási pontok

      Műfaji Kapcsolódási pontok

      Ellenőrző adatcsoport

      Leírási azonosító

      Intézmény azonosítója

      Felhasznált szabályok és/vagy előírások

      Állapot

      A leírás részletezettségi szintje

      A leírás készítésének felülvizsgálatának törlésének ideje

      Nyelv(ek)

        Írásrendszer(ek)

          Források

          Gyarapodási adatcsoport