Az állag igazolványokat, önéletrajzokat és nagyobb mennyiségű levelezést tartalmaz, köztük magán, hivatalos és idegennyelvű levelezéssel. Egyenkénti átnézéssel kutathatóak.

Az állag iskolai jegyzeteket tartalmaz főleg füzet formájában. Egyenkénti átnézéssel kutathatóak.

Az állag Wolfram Ervin és más szerzők által írt tudományos cikkeket, előadásokat és kéziratokat tartalmaz. Egyenkénti átnézéssel kutathatóak.

Iratai között kitüntetései, oklevelei, a Szent István Akadémiához fűződött kapcsolatának dokumentumai, kül- és belföldi levelezése mellett a róla szóló megemlékezések is megtalálhatók. Kutatásuk egyenkénti átnézéssel történhet.

Szimonidesz Lajos (Pusztaföldvár, 1884. nov. 4. - Budapest, 1965. július 18.) evangélikus lelkész, művelődéstörténész, a történettudományok kandidátusa (1952). Teológiai tanulmányait Pozsonyban végezte, egyetemre Göttingenben és Budapesten járt. Nagybörzsönyben választották lelkésszé, élete folyamán több egyházi lap szerkesztője volt. Az 1919-es tanácsköztársaság idején a községi direktórium elnöke volt, ezért később állásából elbocsátották. 1945-ben vezérőrnagyi ranggal tábori püspökké nevezték ki. Nagy könyvgyűjtő volt, könyvtárát az Országos Széchenyi Könyvtár vette meg. Irathagyatéka tudományos munkáinak kéziratait és a hozzájuk készített jegyzeteket tartalmazza. Többek között cenzúratörténettel, a protestáns mozgalmakkal, az 1848-as szabadságharccal, nyomtatványokkal, sajtó-, had-, és helytörténettel is foglalkozott. Az iratok között levelezése is megtalálható a századfordulótól az 1940-es évekig, valamint életrajzára vonatkozó iratokat és fotókat is magába foglal az Egyetemi Könyvtár Kézirattára által rendezett hagyaték. A hagyaték kutatását a kézirattári katalóguscédulák könnyítik meg.

Papp Károly (Tápióság, 1873. nov. 4 - Tápióság, 1963. jún. 30.) geológus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1916-1948). Tanulmányait a budapesti egyetem természetrajz-földrajz szakán végezte el 1898-ban. 1893-1900 között a budapesti műegyetem geológiai tanszékén Lóczy Lajos meghívására tanársegéd. 1900-ban a geológia doktora, a Földtani Intézet geológusa. Az 1900-1913-as években több külföldi tanulmányutat tett. Rész vett az erdélyi kálisó- és földgázkutatásokban. Nevéhez fűződik a nagy jelentőségű kissármási földgáz feltárása (1907). Az erdélyi földgáz kutatásában szerzett érdemei elismeréséül a Ferenc József rend lovagkeresztjével tüntették ki 1911-ben. 1915-től a budapesti egyetemen a Földtani Tanszék tanára, s 1917-től egyben az őslénytani Intézet igazgatója. A Szent István Akadémiának 1918-ban rendes tagja, 1938-ban pedig főtitkára lett. A két világháború között több nemzetközi geológiai kongresszuson képviselte Magyarországot. A Magyarhoni Földtani Társulatnak 1909-1918 között első titkára, s a Földtani Közlöny szerkesztője volt. 1942-ben a Társulat elnöke, 1943-ban tiszteleti tagja. 1945-ben vonult nyugalomba. Mint térképező geológus Erdélyben végzett úttörő munkát. Érdemei közé tartozik a Teleki Pállal és Lóczy Lajossal együtt szerkesztett Magyarország földtani térképeinek kiadása is. Hosszú tanári működése alatt geológus nemzedékek sorát oktatta. Kiemelkedő műve A magyar birodalom vasérc- és kőszénkészlete című monográfia, amely 1915-ben jelent meg. Másik összefoglaló jellegű munkája, a felesége, Balogh Margit által németből fordított, X.F. Schaffer bécsi geológus professzor Általános Geológia című könyvének függelékeként jelent meg 1919-ben, és a magyarországi bányászat geológia és hidrológia egyes, fontosabb fejezeteit foglalja magába.