Fonds 049 - Középkori és koraújkori oklevélgyűjtemény

Identity area

Reference code

HU ELTEL III.049

Title

Középkori és koraújkori oklevélgyűjtemény

Date(s)

  • 1263-1676 (Creation)

Level of description

Fonds

Extent and medium

0,3 ifm
106 db oklevél, amelyből 96 db Mohács előtti oklevél.

Context area

Name of creator

(1886-1949)

Administrative history

Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter - a Bölcsészkar 1885. március 24-i rendkívüli ülésének felterjesztésére válaszolva - 1886. június 6-i leiratában határozta el három bölcsész-szeminárium, köztük a Történelmi Szeminárium felállítását. A Bölcsészkar felterjesztése és a miniszter leirata is helyesen határozta meg a szemináriumi munka célját a hallgatók tudományos munkába való egyéni és módszeres bevezetésében, valamint - ami addig szintén hiányzott az egyetemi oktatásból - a tanárnak a diákokkal való közvetlen érintkezésének kialakításában. Az egyetemi oktatás elmélyítése szempontjából is nagy jelentőségű, belső, tudományos működésére nézve teljesen önálló szemináriumok az 1887/88. tanévben kezdhették meg működésüket.
A Történelmi Szeminárium első igazgatója Salamon Ferenc volt. Őt a középkori egyetemes történetet tanító Lánczy Gyula, majd a művelődéstörténetet előadó Békefi Remig követte. Igen népszerűek voltak és sok hallgatót vonzottak a Szemináriumot 1911-től igazgató Marczali Henrik magyar történelemmel foglalkozó órái. Jeles tudósok, így Fejérpataky László és Áldásy Antal voltak a Szeminárium vezető tanárai. A kezdeti tizenötös hallgatói létszám 1911-re már 34 főre emelkedett, az 1920-as és 1930-as években pedig elérte a 40 főt is. A Történelmi Szeminárium rangját jelzi, hogy a két világháború között is olyan tanárai voltak, mint Angyal Dávid, Szekfű Gyula, Lukinich Imre, Hajnal István, Hóman Bálint, Mályusz Elemér. Áldásy Antal és Szentpétery Imre pedig a Szeminárium igazgatói tisztét viselték.
A Szemináriumot 1949-ben az egyetemi reformmal kapcsolatos intézkedések során szűntették meg, illetve szervezték át; részben a levéltáros képzés vette át a Szeminárium szerepét.

Archival history

Az oklevélgyűjteményt Fejérpataky László és Szentpétery Imre hozta létre oktatási célból. A gyűjteményt a Történelmi Szeminárium, majd annak megszüntetése után, 1949-től a Történelem Segédtudományai Tanszék őrizte.

Immediate source of acquisition or transfer

Az oklevélgyűjteményt a Történelem Segédtudományai Tanszék adta át 1989-ben letétként (423/89).

Content and structure area

Scope and content

A bölcsészkaron az 1887/88-as tanévben kezdte meg működését a Történelmi Szeminárium. Oklevélgyűjteményünk a szeminárium tulajdonát képezte, a hallgatók ennek segítségével mélyíthették el paleográfiai ismereteiket, s fejleszthették oklevél olvasási tudásukat. A gyűjteményt a 13. század közepétől a 17. század utolsó harmadáig keletkezett oklevelek alkotják, amelyek döntő többsége a mohácsi csatát megelőző időből származik. A kibocsátók között világi személyek (uralkodók, nagybírák, bánok, az országtanács, városok, várnagyok, városi polgár, közjegyző stb.) mellett egyházi személyek és testületek (pápa, érsek, püspök, apát, hiteles helyek) is találhatók. Az oklevelek között eredetiek és másolatok, fogalmazványok is vannak. Megpecsételésük módját tekintve van közöttük privilégium, zárt és nyílt oklevél.

Appraisal, destruction and scheduling

A gyűjteményben selejtezés nem történt.

Accruals

A gyűjtemény jövőbeni gyarapodása nem várható.

System of arrangement

Conditions of access and use area

Conditions governing access

Az iratanyag korlátozás nélkül kutatható.

Conditions governing reproduction

Az iratanyagról fényképmásolatok készültek.

Language of material

  • Latin

  • German

  • Italian

Script of material

    Language and script notes

    Physical characteristics and technical requirements

    Az okleveleket fényképmásolatban lehet kutatni. Az eredeti okleveleket csak külön engedéllyel, indokolt esetben lehet kutatni.

    Finding aids

    Allied materials area

    Existence and location of originals

    Existence and location of copies

    A középkori okleveleket 2012-ben digitalizálták az Országos Levéltárban. A fényképek elérhetők az EDIT-ben, a vonatkozó link az egyes oklevelek leírásánál található.
    Az 1950-es években készült mikrofilmmásolatokról készült képek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár Diplomatikai Fényképgyűjteményében találhatók, amely elérhető a Hungaricana közgyűjteményi portálon: https://archives.hungaricana.hu/hu/charters/search/results/?list=eyJxdWVyeSI6ICJXSkVMPShcIlRcdTAwZjZydFx1MDBlOW5ldGkgaW50XHUwMGU5emV0IGlyYXRneVx1MDE3MWp0ZW1cdTAwZTlueSAoVSA0ODQpXCIpIn0

    Related units of description

    Related descriptions

    Publication note

    Sölch Miklós: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár, Egyetemi Levéltár középkori oklevelei. Budapest, 2005.

    Notes area

    Alternative identifier(s)

    Access points

    Subject access points

    Place access points

    Name access points

    Genre access points

    Description control area

    Description identifier

    Institution identifier

    Rules and/or conventions used

    Status

    Level of detail

    Dates of creation revision deletion

    Language(s)

      Script(s)

        Sources

        Archivist's note

        1. augusztus 2.

        Accession area