Fond 087 - Marek József Oktatóközpont és Kollégium

Azonosítási adatcsoport

Jelzet

HU HU-ÁOTKLM* III.087

Cím

Marek József Oktatóközpont és Kollégium

Dátum(ok)

  • 1972-1990 (Létezés)

Leírási szint

Fond

Terjedelem, adathordozók

0,12 ifm

Kontextusra vonatkozó adatcsoport

A megőrzés története

Levéltárba kerülés/Gyarapodás

A tartalomra és a szerkezetre vonatkozóadatcsoport

Tárgy és tartalom

1945 előtt intézményünk egyszerre mindössze 12 hallgatót tudott szerény felszereltségű internátusban elszállásolni. Ez akkoriban az évfolyamok alacsony létszáma miatt még nem okozott gondot. A második világháború után azonban alapvető változások történtek: újjá kellett építeni az ország gazdaságát, s a hatalmat 1948-ban magához ragadó kommunista kormányzat – szolgaian lemásolva a Szovjetunió példáját – igyekezett nagyüzemivé átszervezni a mezőgazdaságot, állami gazdaságok és termelőszövetkezetek kialakításával. Mindehhez egyre több szakemberre, nem utolsósorban állatorvosra volt szükség.
Növekedett a hallgatók száma, így mind égetőbb lett az elegendő szálláshely hiánya. Az alma mater eleinte két diákotthont tartott fenn: a VII. kerületi Garay utca 5. és a VIII. kerületi Mária utca 20. szám alatt. Ezekben az épületekben már 370 hallgató lelhetett átmeneti otthonára, bár lakhatásuk minőségén továbbra is volt mit javítani. Az egyetem 1971-ben kezdte meg egy négyemeletes ingatlan építését a XIV. kerületi Mogyoródi úton. Az alapozásban a növendékek is segítettek. Kovács Ferenc (1921–2015) rektor 1973 szeptemberében adhatta át a diákságnak a Marek Józsefről (1868–1952) elnevezett, fürdőszobás lakrészekre osztott kollégiumot.
Az 1972 előtti korszakok kutatóinak az 1–6. fondokat ajánljuk.
A fondra jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.
[200 éves a magyar állatorvosi felsőoktatás. 1787–1987. Szerk. Holló Ferenc. Bp. 1987. 106.; 110–111.]]

Iratértékelés, selejtezés, tervezés

Jövőbeni gyarapodás

Leírási egység szerkezete

A hozzáférésre és használatra vonatkozó adatcsoport

Jogi helyzet

Reprodukciós korlátozások

Nyelv

Anyag írásrendszere

Nyelv és írásrendszer megjegyzések

Fizikai jellemzők, technikai követelmények

Segédletek

Kapcsolódó anyagokra vonatkozó adatcsoport

Eredeti példányok léte és őrzőhelye

Másolatok léte és őrzőhelye

Kapcsolódó leírási egységek

Kapcsolódó leírások

Megjegyzések adatcsoport

Alternatív azonosító(k)

Kapcsolódási pontok

Téma kapcsolódási pontok

Hely kapcsolódási pontok

Név kapcsolódási pontok

Műfaji Kapcsolódási pontok

Ellenőrző adatcsoport

Leírási azonosító

Intézmény azonosítója

Felhasznált szabályok és/vagy előírások

Állapot

A leírás részletezettségi szintje

A leírás készítésének felülvizsgálatának törlésének ideje

Nyelv(ek)

Írásrendszer(ek)

Források

Gyarapodási adatcsoport

Kapcsolódó témák

Kapcsolódó személyek és szervezetek

Kapcsolódó műfajok

Kapcsolódó helyek