Fond 102 - Történelmi Szeminárium

Azonosítási adatcsoport

Jelzet

HU ELTEL I.III.102

Cím

Történelmi Szeminárium

Dátum(ok)

  • 1890 - 1939 (Létezés)

Leírási szint

Fond

Terjedelem, adathordozók

0,30 ifm
2 doboz, 1 kötet

Kontextusra vonatkozó adatcsoport

Iratképző neve

(1886-1949)

Szervtörténet

Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter - a Bölcsészkar 1885. március 24-i rendkívüli ülésének felterjesztésére válaszolva - 1886. június 6-i leiratában határozta el három bölcsész-szeminárium, köztük a Történelmi Szeminárium felállítását. A Bölcsészkar felterjesztése és a miniszter leirata is helyesen határozta meg a szemináriumi munka célját a hallgatók tudományos munkába való egyéni és módszeres bevezetésében, valamint - ami addig szintén hiányzott az egyetemi oktatásból - a tanárnak a diákokkal való közvetlen érintkezésének kialakításában. Az egyetemi oktatás elmélyítése szempontjából is nagy jelentőségű, belső, tudományos működésére nézve teljesen önálló szemináriumok az 1887/88. tanévben kezdhették meg működésüket.
A Történelmi Szeminárium első igazgatója Salamon Ferenc volt. Őt a középkori egyetemes történetet tanító Lánczy Gyula, majd a művelődéstörténetet előadó Békefi Remig követte. Igen népszerűek voltak és sok hallgatót vonzottak a Szemináriumot 1911-től igazgató Marczali Henrik magyar történelemmel foglalkozó órái. Jeles tudósok, így Fejérpataky László és Áldásy Antal voltak a Szeminárium vezető tanárai. A kezdeti tizenötös hallgatói létszám 1911-re már 34 főre emelkedett, az 1920-as és 1930-as években pedig elérte a 40 főt is. A Történelmi Szeminárium rangját jelzi, hogy a két világháború között is olyan tanárai voltak, mint Angyal Dávid, Szekfű Gyula, Lukinich Imre, Hajnal István, Hóman Bálint, Mályusz Elemér. Áldásy Antal és Szentpétery Imre pedig a Szeminárium igazgatói tisztét viselték.
A Szemináriumot 1949-ben az egyetemi reformmal kapcsolatos intézkedések során szűntették meg, illetve szervezték át; részben a levéltáros képzés vette át a Szeminárium szerepét.

A megőrzés története

Az iratanyagot a Szeminárium megszűnése után a Történelem Segédtudományai Tanszéken őrizték.

Levéltárba kerülés/Gyarapodás

Az iratanyag 1985-ben került a levéltárba (254/1985).

A tartalomra és a szerkezetre vonatkozóadatcsoport

Tárgy és tartalom

A Szeminárium iratanyaga évkörök szerint rendezett, egyenkénti átnézéssel kutatható. Az 1918 utáni időszakból csak néhány irat maradt ránk.

Iratértékelés, selejtezés, tervezés

Az iratanyagban selejtezés nem történt.

Jövőbeni gyarapodás

Az iratanyag jövőbeni gyarapodása nem várható.

Leírási egység szerkezete

  1. doboz Iratok 1890 – 1939
  2. doboz Könyvjegyzékek, névsorok, fényképek 1905/06 – 1938/39
  3. kötet Áldásy Antal könyvtárjegyzéke

A hozzáférésre és használatra vonatkozó adatcsoport

Jogi helyzet

Az iratanyag kutatását csak a személyi adatok védelmére vonatkozó jogszabályok korlátozhatják.

Reprodukciós korlátozások

Az iratanyag másolását csak az anyag fizikai állapota korlátozhatja.

Nyelv

    Anyag írásrendszere

      Nyelv és írásrendszer megjegyzések

      Fizikai jellemzők, technikai követelmények

      Az iratok savmentes dobozokban vannak.

      Kapcsolódó anyagokra vonatkozó adatcsoport

      Eredeti példányok léte és őrzőhelye

      Másolatok léte és őrzőhelye

      Kapcsolódó leírási egységek

      Kapcsolódó leírások

      Publikációk

      Szögi László: A pesti egyetem Történelmi Szemináriuma. In Studia dedicata seminariis universitatis. Tanulmányok az egyetemi szemináriumokról. Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2006. 132-139.

      Megjegyzések adatcsoport

      Megjegyzés

      Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár Quart. Hung. 2388. A történelmi seminarium tagjainak levelezőkönyve. 1911-1915. 3 kötet

      Alternatív azonosító(k)

      Kapcsolódási pontok

      Téma kapcsolódási pontok

      Hely kapcsolódási pontok

      Név kapcsolódási pontok

      Műfaji Kapcsolódási pontok

      Ellenőrző adatcsoport

      Leírási azonosító

      Intézmény azonosítója

      Felhasznált szabályok és/vagy előírások

      Állapot

      A leírás részletezettségi szintje

      A leírás készítésének felülvizsgálatának törlésének ideje

      Nyelv(ek)

        Írásrendszer(ek)

          Források

          A leírás készítése és készítője

          1. február 09.

          Gyarapodási adatcsoport