Fonds 417 - Ujházy Lászlóné iratai

Bereich "Identifikation"

Signatur

HU ELTEL XIV.417

Titel

Ujházy Lászlóné iratai

Datum/Laufzeit

  • 1972 - 1982 (Anlage)

Erschließungsstufe

Fonds

Umfang und Medium

1,08 ifm
9 doboz

Bereich "Kontext"

Name des Bestandsbildners

(1925-1982)

Biographische Angaben

Ujházy Lászlóné született: Salusinszky Marietta (Budapest, 1925-1982) a budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1945-50 között végezte tanulmányait és angol politikai gazdaságtan tárgyakból szerzett diplomát. Egyetemi tanulmányai közben ösztöndíjasként összegyűjtötte Angliában az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc korabeli angliai sajtóvisszhangját. 1950-52-ig középiskolai tanár 1952-55-ig az Idegen Nyelvek Főiskoláján, az angol tanszéken tanított tanársegédi, majd adjunktusi beosztásban. Ezután öt évig Kínában tartózkodott, ahol angol – német - francia nyelvtudása mellett megtanulta a kínai nyelvet is. 1960-tól az ELTE Bölcsészettudományi Karának angol tanszékén dolgozott, kezdetben tanársegédi, 1975-től pedig adjunktusi beosztásban. Kandidátusi értekezését 1974-ben védte meg, dolgozatát a 19. századi amerikai regény kiemelkedő alakjáról Hermann Melwille-ről írta. 1977-ben docenssé nevezték ki. Tudományos érdeklődése elsősorban az amerikai irodalom és az angol történelem felé irányult, egyetemi jegyzetet is írt "A brit nép története" címmel.

Bestandsgeschichte

Az iratanyag a fondképzőnél gyarapodott, majd örökösei adták át a levéltárnak.

Abgebende Stelle

Az iratanyagot 1994-ben Ujházy László ajándékozta a levéltárnak (Gyn. 5/1994).

Bereich "Inhalt und innere Ordnung"

Eingrenzung und Inhalt

A csekély terjedelmű hagyatékban személyi iratok, levelezés nem található, az iratok zömmel tudományos jellegűek: kéziratok, jegyzetek, szakirodalom másolatok.

Bewertung, Vernichtung und Terminierung

Zuwächse

Ordnung und Klassifikation

Bedingungen des Zugriffs- und Benutzungsbereichs

Benutzungsbedingungen

Az iratanyag korlátozás nélkül kutatható.

Reproduktionsbedingungen

Az iratanyag kutatását csak annak fizikai állapota korlátozhatja.

In der Verzeichnungseinheit enthaltene Sprache

  • Ungarisch
  • Englisch

Schrift in den Unterlagen

Anmerkungen zu Sprache und Schrift

Physische Beschaffenheit und technische Anforderungen

Az iratanyag savmentes dobozokban van.

Findmittel

Bereich Sachverwandte Unterlagen

Existenz und Aufbewahrungsort von Originalen

Existenz und Aufbewahrungsort von Kopien

Verwandte Verzeichnungseinheiten

Verwandte Beschreibungen

Bereich "Anmerkungen"

Alternative Identifikatoren/Signaturen

Zugriffspunkte

Zugriffspunkte (Thema)

Zugriffspunkte (Ort)

Zugriffspunkte (Name)

Zugriffspunkte (Genre)

Bereich "Beschreibungskontrolle"

Identifikator "Beschreibung"

Archivcode

Benutzte Regeln und/oder Konventionen

Status

Erschließungstiefe

Daten der Bestandsbildung, Überprüfung, Löschung/Kassierung

Sprache(n)

Schrift(en)

Quellen

Anmerkung des Archivars/der Archivarin

  1. május 9.

Bereich Zugang

Verwandte Themen

Verwandte Personen und Organisationen

Verwandte Genres

Verwandte Orte