Fondo 434 - Almási János iratai

Área de identidad

Código de referencia

HU ELTEL XIV.434

Título

Almási János iratai

Fecha(s)

  • 1942 - 2000 (Creación)

Nivel de descripción

Fondo

Volumen y soporte

0,72 ifm
6 doboz

Área de contexto

Nombre del productor

(1924-2001)

Historia biográfica

Almási János (1924-2001) 1924-ben született Hódmezővásárhelyen. 1947-ben a Szegedi Tudományegyetemen doktorált. Az egyetem elvégzése után egy ideig szerkesztőként dolgozott, majd 1959-től az ELTE Új- és Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszékén tanított adjunktusként. 1969-től az Egyetemi Könyvtárban dolgozott, először tudományos titkárként, majd a Hálózati és Módszertani Csoport osztályvezetőjeként. 1974 és 1984 között az Egyetemi Levéltár vezetője is volt. Nyugdíjba vonulása után, 1990-ben a Politikaelméleti Tanszéken oktatott. Elsősorban a nemzetközi munkásmozgalommal kapcsolatban jelentek meg publikációi, monográfiái, de az újkori egyetemes és magyar történelem témaköréből több tankönyvet, egyetemi jegyzetet is írt.

Historia archivística

Origen del ingreso o transferencia

Az iratanyagot a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány adta át 2010-ben (24/2011).

Área de contenido y estructura

Alcance y contenido

Az iratanyagban Almási János levelezése, kéziratai és egyéb vegyes iratai találhatók.

Valorización, destrucción y programación

Az iratanyagban selejtezés nem történt.

Acumulaciones

Az iratanyag jövőbeni gyarapodása nem várható.

Sistema de arreglo

  1. doboz Levelezés 1943-2000; Szerződések 1958-1983; Önéletrajzok 1947-1982; Ösztöndíj ügyek 1975-1983
  2. doboz Kéziratok 1942-1988
  3. doboz Kéziratok 1989-1999
  4. doboz Jelentések 1958-1989; Óratervek 1965-1990; Jegyzőkönyvek 1946-1969; Másolatok
  5. doboz Újságcikkek
  6. doboz Kitüntetések; Fotók; Vegyes iratok; Almási Tiborral kapcsolatos iratok

Área de condiciones de acceso y uso

Condiciones de acceso

A személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével kutatható.

Condiciones

A másolást csak az iratok fizikai állapota korlátozhatja.

Idioma del material

  • húngaro

Escritura del material

Notas sobre las lenguas y escrituras

Características físicas y requisitos técnicos

Az iratanyag savmentes dobozokban található.

Instrumentos de descripción

Área de materiales relacionados

Existencia y localización de originales

Existencia y localización de copias

Unidades de descripción relacionadas

Descripciones relacionadas

Área de notas

Identificador/es alternativo(os)

Puntos de acceso

Puntos de acceso por materia

Puntos de acceso por lugar

Puntos de acceso por autoridad

Tipo de puntos de acceso

Área de control de la descripción

Identificador de la descripción

Identificador de la institución

Reglas y/o convenciones usadas

Estado de elaboración

Nivel de detalle

Fechas de creación revisión eliminación

Idioma(s)

Escritura(s)

Fuentes

Nota del archivista

  1. február 29.

Área de Ingreso

Materias relacionadas

Personas y organizaciones relacionadas

Tipos relacionados

Lugares relacionados