Archief 403 - Bogsch László iratai

Identificatie

referentie code

HU ELTEL XIV.403

Titel

Bogsch László iratai

Datum(s)

  • 1935 - 1985 (Vervaardig)

Beschrijvingsniveau

Archief

Omvang en medium

2,52 ifm
21 doboz

Context

Naam van de archiefvormer

(1906-1986)

Biografie

Bogsch László (Vajdahunyad, 1906. szept. 28. – Bp., 1986. febr. 19.): paleontológus, egyetemi tanár, a földtani tudományok kandidátusa (1957). A budapesti Pázmány Péter tudományegyetemen 1924 és 1929 között természetrajzot, földrajzot és vegytant hallgatott, majd 1929-ben geológiából és paleontológiából doktorált. Rövid ideig Szegeden dolgozott; 1929 őszén a budapesti tudományegyetem Földtani Intézetébe került mint tanársegéd, 1936-37-ben ösztöndíjasként Bécsben és Berlinben folytatott őslénytani tanulmányokat; 1938-ban adjunktussá nevezték ki. 1939-ben magántanárrá habilitálták. 1946-ban lett az egyetem őslénytani tanszékének intézeti tanára. 1955-ben tanszékvezető egyetemi docenssé, 1958-ban tanszékvezető egyetemi tanárrá nevezeték ki, s e posztot töltötte be nyugalmazásáig, 1973 nyaráig. A Magyarhoni Földtani Társaság Őslénytani Szakosztályának elnöke volt 1963-66-ban, 1981-85-ben a Tudománytörténeti Szakosztály elnökhelyettese volt. 1974-től haláláig a Magy. Karszt- és Barlangkutató Társulat tiszteletbeli elnöke. Külföldi tudományos társaságok is tagjukká választották. 1973-ban a Magyarhoni Földtani Társulat emlékgyűrűjét kapta meg, 1981-ben pedig MTESZ-díjban részesült. Számos tanulmánya jelent meg a szakosztály Földtani Tudománytörténeti Évkönyveiben. Tudományos kutatásainak középpontjában az őslénytan, valamint a harmadkor miocén és oligocén rétegtana állt. Faciológiai és biokronológiai vizsgálatai és megállapításai, egyben analizáló és szintetizáló munkássága nyomán a miocén malakolögia és sztratigráfia nemzetközileg is elismert kutatója volt. Több mint 170 tudományos közleménye jelent meg. – Fő művei: A Föld harmadkora (Bp., 1939); Földünk története (Bp., 1943); A Föld kialakulása és fejlődése (Bp., 1948); A Kárpát-medence fejlődéstörténete és földtani felépítésének vázlata (Bp., 1948); A magyar föld története (Bp., 1953); Általános őslénytan (Bp., 1968).

Geschiedenis van het archief

Az iratanyag Bogsch László munkássága nyomán a szerzőnél gyarapodott.

Directe bron van verwerving of overbrenging

Az iratanyag 1984-ben került a levéltárba Bogsch Lászlótól, majd 1988-ban az Őslénytani Tanszéktől 0,5 ifm-el bővült. (EL 103/1989)

Inhoud en structuur

Bereik en inhoud

Az iratanyag Bogsch László hagyatékát tartalmazza, ezen belül Tudományos Diákkörrel, MTA-val, Országos Földrengésvizsgáló Intézettel, konferenciákkal kapcsolatos iratokat, továbbá saját kéziratokat, levelezéseket és fényképeket tartalmaz.

Waardering, vernietiging en slectie

Aanvullingen

Iratanyag jövőbeni gyarapodása nem várható.

Ordeningstelsel

Voorwaarden voor toegang en gebruik

Voorwaarden voor raadpleging

A személyes adatok védelmét szolgáló jogszabályokkal korlátozottan kutatható.

Voorwaarden voor reproductie

A másolatkészítést csak eseteként, az anyag fizikai állapota korlátozhatja.

Taal van het materiaal

  • Engels
  • Hongaars

Schrift van het materiaal

Taal en schrift aantekeningen

Fysieke eigenschappen en technische eisen

Az iratok jó állapotúak, savmentes levéltári dobozokban vannak.

Toegangen

A fond részletes ismertetése a repertóriumban: https://library.hungaricana.hu/hu/view/ELTE_Tort_10/?pg=342&layout=s

Verwante materialen

Bestaan en verblifplaats van originelen

Az iratanyag eredeti példányokból áll.

Bestaan en verblijfplaats van kopieën

Nem készült, illetőleg nem ismert.

Related units of description

Related descriptions

Aantekeningen

Alternative identifier(s)

Trefwoorden

Onderwerp trefwoord

Geografische trefwoorden

Naam ontsluitingsterm

Genre access points

Beschrijvingsbeheer

Identificatie van de beschrijving

Identificatiecode van de instelling

Toegepaste regels en/of conventies

Status

Niveau van detaillering

Verwijdering van datering archiefvorming

Taal (talen)

Schrift(en)

Bronnen

Aantekeningen van de archivaris

  1. január 31.

Voorwaarden voor raadpleging en gebruik

Related subjects

Related people and organizations

Related genres

Related places