Azonosítási adatcsoport
Jelzet
Cím
Dátum(ok)
- 1985-2022 (Létezés)
Leírási szint
Fond
Terjedelem, adathordozók
11 doboz = 1,32 ifm.
Kontextusra vonatkozó adatcsoport
Iratképző neve
Életrajz
Hudecz Ferenc (Budapest, 1952. szeptember 12. -) magyar kémius, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, az ELTE rektora. Fő kutatási területe: peptid- és fehérjekémia, biomolekuláris kémia, immunkémia ezen belül peptid „szuperantigének” és peptid biokonjugátumok szintézise, szerkezete és biológiai hatása közti összefüggések vizsgálata.
1971-ben érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, majd az ELTE Természettudományi Kar (ELTE-TTK) vegyész szakán 1977-ben szerzett diplomát. 2006 és 2010 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora. 2010–2016 között a European Peptide Society elnöke. 2020 augusztusától az MTA természettudományi alelnöke. Alelnöke, majd elnöke a Danube Rectors Conference (DRC) egyetemi hálózatnak (2008–2009). 2012 őszén a DRC tiszteletbeli elnökévé választják (2014–2018). Tagja (2007–2009), 2010-től főtanácsadója, 2011-től pedig tiszteletbeli tagja a Confucius Institute Headquarters igazgatótanácsának (Peking, Kína). Rektori mandátumának lejárta után, az ELTE TTK Szerves Kémia Tanszékének vezetője (2010–2016). A TTK Kémiai Intézet Professzori tanácsának elnöke (2016-2021). Professor emeritus 2021-től.
A megőrzés története
Levéltárba kerülés/Gyarapodás
Az iratanyag 2024-ben a Szerves Kémiai Tanszékről került a levéltárba.
(ELTE/12909/1(2024))
A tartalomra és a szerkezetre vonatkozóadatcsoport
Tárgy és tartalom
A fond Hudecz Ferenc rektori működésének iratait továbbá a European Peptide Society-ben és a Konfociusz Intézetben való működése során keletkezett iratait, és pár pályázati, PHD bírálatot tartalmaz.
Iratértékelés, selejtezés, tervezés
Jövőbeni gyarapodás
Iratanyag jövőbeni gyarapodása nem várható.
Leírási egység szerkezete
A hozzáférésre és használatra vonatkozó adatcsoport
Jogi helyzet
A személyes adatok védelmét szolgáló jogszabályokkal korlátozottan kutatható.
Reprodukciós korlátozások
A másolatkészítést csak eseteként, az anyag fizikai állapota korlátozhatja.
Nyelv
- angol
- magyar
Anyag írásrendszere
Nyelv és írásrendszer megjegyzések
Fizikai jellemzők, technikai követelmények
Az iratok jó állapotúak, savmentes levéltári dobozokban tárolódnak.
Segédletek
Kapcsolódó anyagokra vonatkozó adatcsoport
Eredeti példányok léte és őrzőhelye
Másolatok léte és őrzőhelye
Kapcsolódó leírási egységek
Megjegyzések adatcsoport
Alternatív azonosító(k)
Kapcsolódási pontok
Téma kapcsolódási pontok
Hely kapcsolódási pontok
Név kapcsolódási pontok
Műfaji Kapcsolódási pontok
Ellenőrző adatcsoport
Leírási azonosító
Intézmény azonosítója
Felhasznált szabályok és/vagy előírások
Állapot
A leírás részletezettségi szintje
A leírás készítésének felülvizsgálatának törlésének ideje
2024.08.21