Fonds 443 - Medzihradszky Kálmán iratai

Bereich "Identifikation"

Signatur

HU ELTEL XIV.443

Titel

Medzihradszky Kálmán iratai

Datum/Laufzeit

  • 1955-2014 (Anlage)

Erschließungsstufe

Fonds

Umfang und Medium

2,52 ifm
21 doboz

Bereich "Kontext"

Name des Bestandsbildners

(1955-2014)

Biographische Angaben

Medzihradszky Kálmán (1928-2019) magyar kémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A peptidkémia, ezen belül a természetes peptidek szerkezete és biológiai hatása közti összefüggések vizsgálatának nemzetközi hírű tudósa. Diplomája megszerzése után, 1950-től az ELTE TTK Szerves Kémia Tanszékének oktatója, 1971-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1980-tól az egyetem rektorhelyettese, 1983 és 1989 között pedig a TTK dékánja. Hivatali idején kezdődött meg az ELTE lágymányosi épületegyüttesének építése, a kémiai részleget 1989-ben vehette át. 1998-ban vonult nyugdíjba, 1999-ben professor emeritus címet kapott. 2003-ban az ELTE díszdoktorává avatta. 1990-től a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2005-től pedig az MTA Kémiai Tudományok Osztályának elnöke volt.

Bestandsgeschichte

Az iratanyagot a TTK Szerves Kémiai Tanszékén őrizték.

Abgebende Stelle

Az iratanyag 2019-ben került be a levéltárba (ELTE 14098/1/2019).

Bereich "Inhalt und innere Ordnung"

Eingrenzung und Inhalt

Az iratanyagban Medzihradszky Kálmán egyetemen viselt hivatalaival kapcsolatos iratok, valamint tudományos munkásságának iratai találhatók.

Bewertung, Vernichtung und Terminierung

Az iratanyagban selejtezés nem történt.

Zuwächse

Az iratanyag jövőbeni gyarapodása nem várható.

Ordnung und Klassifikation

Bedingungen des Zugriffs- und Benutzungsbereichs

Benutzungsbedingungen

Az iratanyag a személyes adatok védélmére vonatkozó törvények figyelembe vételével kutatható.

Reproduktionsbedingungen

Az iratanyag másolását az anyag fizikai állapota korlátozhatja.

In der Verzeichnungseinheit enthaltene Sprache

  • Ungarisch

Schrift in den Unterlagen

Anmerkungen zu Sprache und Schrift

Physische Beschaffenheit und technische Anforderungen

Az iratanyag savmentes dobozokban található.

Findmittel

Bereich Sachverwandte Unterlagen

Existenz und Aufbewahrungsort von Originalen

Existenz und Aufbewahrungsort von Kopien

Verwandte Verzeichnungseinheiten

Verwandte Beschreibungen

Bereich "Anmerkungen"

Alternative Identifikatoren/Signaturen

Zugriffspunkte

Zugriffspunkte (Thema)

Zugriffspunkte (Ort)

Zugriffspunkte (Name)

Zugriffspunkte (Genre)

Bereich "Beschreibungskontrolle"

Identifikator "Beschreibung"

Archivcode

Benutzte Regeln und/oder Konventionen

Status

Erschließungstiefe

Daten der Bestandsbildung, Überprüfung, Löschung/Kassierung

Sprache(n)

Schrift(en)

Quellen

Anmerkung des Archivars/der Archivarin

Bereich Zugang

Verwandte Themen

Verwandte Personen und Organisationen

Verwandte Genres

Verwandte Orte