Fonds 453 - Ortutay Gyula iratai

Bereich "Identifikation"

Signatur

HU ELTEL XIV.453

Titel

Ortutay Gyula iratai

Datum/Laufzeit

  • 1955-1965 (Anlage)

Erschließungsstufe

Fonds

Umfang und Medium

1,68 ifm
14 doboz

Bereich "Kontext"

Name des Bestandsbildners

(1910-1978)

Biographische Angaben

Ortutay Gyula (1910-1978) magyar néprajzkutató, politikus, az MTA tagja. 1945 után a magyarországi néprajztudomány, és azon belül is a folklorisztika legmeghatározóbb alakja volt. 1945-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1958-tól rendes tagja volt. Politikusként 1942-től a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártban tevékenykedett, 1945 után pedig a Baloldali Blokkhoz húzó kisgazdaként tölthetett be több vezető művelődéspolitikai funkciót. 1947 és 1950 között vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1957 és 1963 között az ELTE rektora.

Bestandsgeschichte

Az iratanyagot Ortutay Gyula örökösei a Magyar Országos Levéltárnak adták át letétként. A letéti idő lejárta után az örökösök nem jelentkeztek, így az Országos Levéltár szétosztotta az anyagot, és az illetékes levéltáraknak adta át.

Abgebende Stelle

Az iratokat 2006-ban adta át a Magyar Országos Levéltár (167/2006).

Bereich "Inhalt und innere Ordnung"

Eingrenzung und Inhalt

A fondban Ortutay Gyula rektori működése (1957-1963) idején keletkezett iratok találhatók.

Bewertung, Vernichtung und Terminierung

Az iratanyagban selejtezés nem történt.

Zuwächse

Az iratanyag jövőbeni gyarapodása nem várható.

Ordnung und Klassifikation

  1. doboz Rektori levelezés 1-285. sz. 1957; Rektori levelezés 1-200. sz. 1958
  2. doboz Rektori levelezés 201-580. sz. 1958
  3. doboz Rektori levelezés 581-787. sz. 1958; Rektori levelezés 1-377. sz. 1959
  4. doboz Rektori levelezés 379-800. sz.1959
  5. doboz Rektori levelezés 800-1000. sz. 1959; Rektori levelezés 1-322. sz. 1960
  6. doboz Rektori levelezés 323-736.sz. 1960
  7. doboz Rektori levelezés 1-500. sz. 1961
  8. doboz Rektori levelezés 501-600. sz. 1961; Rektori levelezés 1-350. sz. 1962
  9. doboz Rektori levelezés 351-671. sz. 1962; Rektori levelezés 1-394. sz. 1963
  10. doboz Rektori meghívók 1959-1961
  11. doboz Az Nyelv- és Irodalomtudományi Karának tanrendje 1955-1956; Doktorrá avatottak névsora 1955-1956; Egyetemi felvételekkel kapcsolatos fellebbezések 1959-1963
  12. doboz Néprajzi Tanszék ügyeivel kapcsolatos levelezés 1964
  13. doboz Néprajzi Tanszék ügyeivel kapcsolatos levelezés 1965
  14. doboz Iktatás nélküli vegyes iratok, levelezés 1957-1963

Bedingungen des Zugriffs- und Benutzungsbereichs

Benutzungsbedingungen

Az iratanyag a személyi adatok védelmére vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével kutatható.

Reproduktionsbedingungen

Az iratok másolását fizikai állapotuk korlátozhatja.

In der Verzeichnungseinheit enthaltene Sprache

  • Ungarisch

Schrift in den Unterlagen

Anmerkungen zu Sprache und Schrift

Physische Beschaffenheit und technische Anforderungen

Az iratok savmentes dobozokban vannak.

Findmittel

Bereich Sachverwandte Unterlagen

Existenz und Aufbewahrungsort von Originalen

Existenz und Aufbewahrungsort von Kopien

Verwandte Verzeichnungseinheiten

Verwandte Beschreibungen

Bereich "Anmerkungen"

Alternative Identifikatoren/Signaturen

Zugriffspunkte

Zugriffspunkte (Thema)

Zugriffspunkte (Ort)

Zugriffspunkte (Name)

Zugriffspunkte (Genre)

Bereich "Beschreibungskontrolle"

Identifikator "Beschreibung"

Archivcode

Benutzte Regeln und/oder Konventionen

Status

Erschließungstiefe

Daten der Bestandsbildung, Überprüfung, Löschung/Kassierung

Sprache(n)

Schrift(en)

Quellen

Anmerkung des Archivars/der Archivarin

  1. február 28.

Bereich Zugang

Verwandte Themen

Verwandte Personen und Organisationen

Verwandte Genres

Verwandte Orte