Fondo 263 - Regionális Tudományi (Földrajzi) Tanszék

Área de identidad

Código de referencia

HU ELTEL VIII.IV.263

Título

Regionális Tudományi (Földrajzi) Tanszék

Fecha(s)

  • 1965 - 2015 (Creación)

Nivel de descripción

Fondo

Volumen y soporte

5,88 ifm
49 doboz

Área de contexto

Nombre del productor

(1952-től)

Historia administrativa

A tanszék 1952-ben alakult meg az 1940-ben létrejött emberföldrajzi tanszékből. A tanszék vezetésével Koch Ferencet bízták meg, aki pályája kezdetén Teleki Pál tanársegéde volt. Működése során megvetette egyetemünkön a regionális gazdasági földrajz oktatásának alapjait. A regionális jelző a tanszék nevében arra utal, hogy a természeti- és gazdasági földrajzot egyszerre vizsgálja egy adott területen. Wallner Ernő ugyancsak tevékenyen kivette részét az alapok lerakásában. 2007-től a tanszék új elnevezését – Regionális Tudományi Tanszék – kapott. Ennek a kutatási koncepciónak, valamint a hozzá kapcsolódó „regionáliselemző” képzési szakiránynak alapvonása a különböző társadalomtudományok elméletei és módszereiiránti nagyfokú nyitottság, továbbá a térinformatikai módszerek széles körű alkalmazása
Tanszékvezetők:
Koch Ferenc 1952-1966
Sárfalvi Béla 1966-1990
Próbáld Ferenc 1990-1994
Nemes-Nagy József 1994-2015
Bottlik Zsolt 2015-2018
Szabó Pál 2018-

Historia archivística

Az iratanyagot a tanszéken őrizték.

Origen del ingreso o transferencia

Három részben, 1989-ben és 2001-ben és 2023-ban került be a levéltárba. (EL39/1989; EL143/2001)

Área de contenido y estructura

Alcance y contenido

Az iratkezelés során a tanszéken negyvennél több tematikus csoportot alakítottak ki. Az így kialakított dossziék több év irattermését tartalmazzák. Az iratok egyenkénti átnézéssel kutathatók. A tanszék történetére vonatkozó iratokat a 265. fond is tartalmaz!

Valorización, destrucción y programación

Az iratanyagban selejtezés nem történt.

Acumulaciones

Sistema de arreglo

Área de condiciones de acceso y uso

Condiciones de acceso

A személyes adatok védelmét szolgáló jogszabályokkal korlátozottan kutatható.

Condiciones

A másolatkészítést csak eseteként, az anyag fizikai állapota korlátozhatja.

Idioma del material

  • húngaro

Escritura del material

Notas sobre las lenguas y escrituras

Características físicas y requisitos técnicos

Az iratanyag savmentes levéltári dobozban található. Az iratok jó állapotúak, azonban az anyag kora miatt mechanikai sérülések előfordulhatnak.

Instrumentos de descripción

Área de materiales relacionados

Existencia y localización de originales

Existencia y localización de copias

Unidades de descripción relacionadas

Descripciones relacionadas

Área de notas

Identificador/es alternativo(os)

Puntos de acceso

Puntos de acceso por materia

Puntos de acceso por lugar

Puntos de acceso por autoridad

Tipo de puntos de acceso

Área de control de la descripción

Identificador de la descripción

Identificador de la institución

Reglas y/o convenciones usadas

Estado de elaboración

Nivel de detalle

Fechas de creación revisión eliminación

Idioma(s)

Escritura(s)

Fuentes

Nota del archivista

  1. október 20.

Área de Ingreso

Materias relacionadas

Personas y organizaciones relacionadas

Tipos relacionados

Lugares relacionados