Archief 427 - Szandtner Pál iratai

Identificatie

referentie code

HU ELTEL XIV.427

Titel

Szandtner Pál iratai

Datum(s)

  • 1884 - 1963 (Vervaardig)

Beschrijvingsniveau

Archief

Omvang en medium

0,24 ifm
2 doboz

Context

Naam van de archiefvormer

(1884-1963)

Biografie

Szandtner Pál (Dunaföldvár, 1884. december 4. - 1963. november 10.) Jogász, egyetemi tanár. A ciszterciták pécsi gimáziumában tanult, majd Zircen volt novícius. Ezután az innsbrucki egyetem teológiai karára járt. A zirci apát jóváhagyásával kilépett a rendből, és Kolozsváron lett bölcsész, majd joghallgató. 1910-ben lett jog- és államtudományi doktor a Ferenc József Tudományegyetemen. Pályáját a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban kezdte. 1911-ben a nagyváradi jogakadémia közjogi és politikai tanszékére kapott meghívást. 1917-ben a kolozsvári egyetemen a közjog nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Erdély megszállása után nem volt hajlandó hűségesküt tenni a román királyra, ezért családjával Budapestre kellett menekülnie. Budapesten a Teleki Pál vezette Menekültügyi Hivatalban dolgozott, s mind kormánybiztos 1921-ben Szegedre telepítette a kolozsvári egyetemet, és még ugyanabban az évben a politika nyilvános rendes tanára lett. Szegedi működése során Kolosváry Bálinttal együtt részt vett az Erdélyből menekült hallgatók segélyezésében, majd megszervezte és vezette a Diákjóléti és Diákvédő Irodát, valamint a Főiskolai Tanulmányi Pályaválasztási Intézetet. 1928-tól a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán a politika nyilvános rendes tanára volt. Itt is megszervezte a Diákjóléti Hivatalt és a pályaválasztási intézetet. 1944 és 1946 között a kar dékánja volt. Tagja volt a Szent István Akadémiának, megkapta a Signum laudist és a Magyar Érdemrend középkeresztjét. 1948 szeptemberében a minisztérium Kuncz Ödönnel és Moór Gyulával együtt felszólította, hogy kérje nyudíjaztatását.

Geschiedenis van het archief

Az iratanyag a fondképzőnél gyarapodott, majd örökösei adták át a levéltárnak.

Directe bron van verwerving of overbrenging

Az iratanyagot 1997-ben Szandtner György ajándékozta a levéltárnak (276/1997).

Inhoud en structuur

Bereik en inhoud

A fondban leginkább Szantner Pál személyes iratai, illetve tevékenységéhez köthető kinevezések, okiratok találhatók. Megtalálható itt kinevezésének és nyugdíjazásának okmányai, a kolozsvári egyetem elhelyezésére és a diákvédelemre vonatkozó dokumentumok mellett a szegedi és budapesti tanári működésének egyes iratai is megtalálhatók. Kutatásuk egyenkénti átnézéssel lehetséges.

Waardering, vernietiging en slectie

Aanvullingen

Ordeningstelsel

  1. doboz 1884-1963
  2. doboz 1884-1963

Voorwaarden voor toegang en gebruik

Voorwaarden voor raadpleging

Az iratanyag korlátozás nélkül kutatható.

Voorwaarden voor reproductie

Az iratanyag kutatását csak annak fizikai állapota korlátozhatja.

Taal van het materiaal

  • Hongaars

Schrift van het materiaal

Taal en schrift aantekeningen

Fysieke eigenschappen en technische eisen

Az iratanyag savmentes dobozban van.

Toegangen

Verwante materialen

Bestaan en verblifplaats van originelen

Bestaan en verblijfplaats van kopieën

Related units of description

Related descriptions

Aantekeningen

Alternative identifier(s)

Trefwoorden

Onderwerp trefwoord

Geografische trefwoorden

Naam ontsluitingsterm

Genre access points

Beschrijvingsbeheer

Identificatie van de beschrijving

Identificatiecode van de instelling

Toegepaste regels en/of conventies

Status

Niveau van detaillering

Verwijdering van datering archiefvorming

Taal (talen)

Schrift(en)

Bronnen

Aantekeningen van de archivaris

  1. május 9.

Voorwaarden voor raadpleging en gebruik

Related subjects

Related people and organizations

Related genres

Related places